Az Atlanti Tanács ülése, Adenauer szónokol. Német katonák gyakorlata.
Temetők.
Paraszt asszony libákat etet.
Öntöde, munkaképek.
Suszter munka közben.
Anya újszülött gyermekével.
Hatalmas atomfelhő.
Tüntetések. Német nyelvű transzparensek. Német kerékpárosok, hátukon tiltakozó táblák.
Plakátok a nyomdagépben /magyar nyelvű/.
Lóránt Lívia /3 éves/ beszél /szinkron/. Kocsis Sándor beszél /szinkron/.
Kőrösiné újszülöttjével a kórházi ágyon beszél /szinkron/.
Nyilatkozatot aláíró munkások.
Aláírt békeívek.
|
1954. december 17-e Párizs. Az Atlanti Tanács javasolta az atomfegyverek alkalmazását, és Nyugat-Németország felfegyverzését. Adenauerék amerikai fegyverekkel akarják talpra állítani azt a hadsereget, amely tíz éve végigpusztította Európát. Újra ezt a sorsot szánják nekünk is, feldúlnák az egyszerű emberek háza táját, újra lerombolnák a vasöntők kemencéit, halálba dermesztenének ezernyi dolgos kezet, és jövendő boldog életet.
Atombombáikkal az emberiség legnagyobb veszedelmét zúdítanák a világra. Fogjuk le az atomőrület megszállottjainak kezét. A világméretű tiltakozásban több millió nyugat-német is részt vesz. A fiatalok jó technikusok, békés munkások és nem ágyútöltelékek akarnak lenni. Emeljük fel mi is tiltakozó szavunkat: le a párizsi egyezményekkel, hogy az egyszerű emberek nyugodtan dolgozhassanak, hogy a háromesztendősök tervezgethessenek.
"Én Lóránt Lívia vagyok, és a babámat Zsuzsinak hívják. És ha nagy leszek, színésznő leszek."
Szóljon a világ egyik legjobb labdarúgója, Kocsis Sándor is. –"…a sportkedvelők és a sportolók szeretik a békét, mert sportolni csak békében lehet."
És Kőrösiné egy, a sok ezer kismama közül.
" Én háromnapos pici Lacikámat az élet számára szeretném felnevelni." Sorakozzanak fel a magyar milliók kézjegyei is, a világ minden táján élő békeszerető emberek aláírásai mellé. A döntő szó a népeké.
|
ÉVTIZEDES BONTÁS
