![]() |
|
|
||
![]() |
Örökmozgó filmhetek 2009 |
Örökmozgó Filmmúzeum, 1074 Budapest, Erzsébet krt. 39. jegyrendelés: 342-2167 2009. január Digitálisan felújított Hyppolit, a lakáj Befejeződött az első magyar filmsiker, a Hyppolit, a lakáj digitális kép- és hangrestaurálása. Hyppolit, a lakáj: január 1. 18.30, január 24.16.30 Tasnády Fekete Mária Az elmúlt év kiemelkedő dokumentumfilmjeit bemutató filmklubunk műsorára tűzi a Páros élet – Tasnády Fekete Mária és Radványi Géza című dokumentumfilmet. A vetítésen vendégeink lesznek az alkotók, Borsody István és Lázs Sándor, a filmet bevezeti és a vetítést követő beszélgetést vezeti Boronyák Rita. A film apropóján válogatást mutatunk be a két világháború közötti díva filmjeiből. Tasnády Fekete Mária (1911-2001) egyetemistaként szépségversenyt nyert, Berlinbe kiküldött újságíró, sikeres színésznő lett. Férjhez ment felfedezőjéhez, de a forgatókönyvíró Radványi Géza miatt elvált, 1937-ben házasodtak össze. Közös karrierjük Magyarországon indult be igazán (Egy asszony visszanéz, A beszélő köntös, Európa nem válaszol), majd 1948-ban elhagyták Magyarországot, Róma, Párizs után Münchenben éltek, az asszony a Szabad Európa Rádió bemondója lett. Kapcsolatuk elhidegült, Radványi 1977-ben Budapestre jött, rendezett, tanítványaival találkozott. Tasnády magányosan, szegényen hunyt el egy idősotthonban. Páros élet – Tasnády Fekete Mária és Radványi Géza: január 14. 16.30 Afganisztán Kabul forró nyara: január 23. 18.30 Filmklubok Filmtörténet – klasszikus filmek és ritkaságok, előadások, beszélgetések minden mennyiségben… Az aktuálisan vetített filmeket lásd a Programban! A csehszlovák új hullám 3. - Perlaki Tamás filmklubja A filmek részletes tartalmát lásd a Programban! Puccini Bohémélet (La vie boheme), finn–francia, 1991, r: Aki Kaurismaki 12.25.18.30 Filmklubok Filmtörténet – klasszikus filmek és ritkaságok, előadások, beszélgetések minden mennyiségben… Az aktuálisan vetített filmeket lásd a Programban! A csehszlovák új hullám 3. Perlaki Tamás filmklubja
2009. február 40. Magyar Filmszemle – Életműdíjasok Keménykalap és krumpliorr(Életműdíjasok: Szilágyi István) André Cayatte 100 André Cayatte francia filmrendező egész életművében azt kereste, milyen társadalmi mechanizmusok teszik, hogy az igazságszolgáltatás igazságtalanság-szolgáltatássá válik. Legjobb műveiben - mint A hivatás kockázata, A fekete dosszié, vagy a Mindenkinek a maga keresztje - sikerült a rendőri és bírói önkény és tévedések mélyebb okait kitapintania. Ő maga is jogászként kezdte, majd az újságírás, az írás felé fordult és végül forgatókönyvíróként került be a filmszakmába, hogy hamarosan filmrendezővé váljon. Az ötvenes években talált rá igazi témáira, a törvényszék világára. A jog, az igazság gyakran egymásnak ellentmondó parancsai foglalkoztatták. Bűnügyi történeteiben, mint az Özönvíz előtt, Mindannyian gyilkosok vagyunk, A hősök elfáradnak - mindig a társadalom és az egyén felelősségét kutatta. Egyetlen filmjében, a kétrészes Házaséletben foglalkozott felszabadultan és humorosan a szerelemmel, igaz akkor is azt mutatta be, mennyire reménytelenek a férfinak és a nőnek egymás iránt táplált vágyai. A hivatás kockázata Henri Alekan 100 Henri Alekan minden idők legnagyobb francia operatőre volt. Képzőművészeti és fényképészeti tanulmányok után került a húszas években a Pathé filmvállalathoz, ahol eleinte segédoperatőrként dolgozott. A háború idején az ellenállási mozgalom filmcsoportjának volt tagja. A Harc a sínekért dokumentarista képvilágát éppoly leleménnyel teremtette meg, mint Cocteau költői felnőttmeséit. André Bazin írja róla, hogy a szemtanú látásmódjával fényképezett, Alekan kezében a kamera maga a néző lett, „semmi más, csak a néző.” Termékeny alkotó volt, hosszú élete során a francia filmművészet legnagyobb rendezőivel dolgozott együtt. Harc a sínekért Mike Leigh Az egyik legelismertebb kortárs brit filmrendező, Mike Leigh 1943. február 20-án született az angliai Salfordban. Értelmiségi családban, ám Salford túlnyomórészt munkások lakta részén nőtt fel. Színművészetet tanult a Királyi Színiakadémián, színpadon is szerepelt, de érdeklődése hamarosan a rendezés és az írás felé fordult. Az 1970-es évektől televíziós darabokat rendezett. Filmrendezőként 1988-ban aratta első igazi sikerét a Vérmes remények című filmmel, a nemzetközi elismertséget öt évvel később a Mezítelenül című film hozta meg számára. Filmjei hétköznapi emberekről szólnak, mindennapi és váratlanul bekövetkező drámai élethelyzetekről. Leigh nagyfokú szociális érzékenységgel és megértéssel közelít hőseihez. Érdekesség, hogy filmjeihez előzetesen nem készít forgatókönyvet, a forgatást hosszú próbák előzik meg, melyek során színészei irányítása alatt imrovizatív módon alkotják meg a filmbéli figurát. Titkok és hazugságok Japán filmhét A naplemente szamuráj Filmklubok A csehszlovák új hullám 3. - Perlaki Tamás filmklubja
2009. március Szemrevaló A Goethe Intézet filmfesztiválja, a Szemrevaló az elmúlt évtizedben márkanévvé vált Magyarországon. Szoros együttműködésben a German Films-el idén nyolc új német filmet mutatunk be a legjobbak közül. Nyitófilmünk az Oscar díjas Caroline Link (Hontalanul Afrikában) családi drámája, a Tavaly télen. A fesztiválon többek között látható lesz még Veit Helmer és Christian Petzold egy-egy új filmje, egy dokumentumfilm Wim Wenders pályájának korai éveiről, és egy visszatekintés a német filmtörténetre. Zárófilmünk, A Baader Meinhof csoport egy újabb filmalkotás, mely a Rote Armee Fraktion (RAF) történetét dolgozza fel. Hogy miért izgalmas még ma is ez a történet? – erről március 2-án a Goethe Intézetben szervezünk beszélgetést az RAF alapító tagja, Astrid Proll valamint Annette Vowinckel történész részvételével. Az Örökmozgóban vetített filmek: Tavaly télen: március 4.19.30 Mihalkov Premier előtt vetítjük Nyikita Mihalkov 12 című filmjét, amely a Tizenkét dühös ember (Sidney Lumet, 1957) történetét a mai Oroszországba helyezi át. A filmet tavaly Oscar-díjra jelölték, elnyerte a Velencei Aranyoroszlánt, valamint öt Arany Sas-díjjal jutalmazta az Orosz Filmakadémia. Kapcsolódóan válogatást mutatunk be a rendező korábbi filmjeiből. Moszkvai séta: március 1.18.30, 24.16.30 Bernard & Bertrand Blier A hazájában íróként is közismert Bertrand Blier, a modern francia filmművészet kimagasló egyénisége idén márciusban ünnepli hetvenedik születésnapját. Érzelmes, vaskos, szürreális történeteinek elidegenedett, paranoiás hősei a mai ember életérzéseit tükrözik. Hideglelős humorral adja elő a betonvárosok lakóinak magányát (Estélyi ruha), a csavargót és a prostituáltat kiragadja klisészerű szerepéből, a férfi és a női szerepeket ördögi humorral bukfencezteti. Nála a csúnya és szegény nő kívánatosabb, mint a gazdag és szép, a macsó szépfiú beleszerethet barátnője satnya kis férjébe, az elvetemült strici könnyezve kérheti az utcalány bocsánatát (Az én pasim). Filmjeivel egyben egy új, rendkívül természetes és eredeti hangú színészgenerációt is útjára indított. Az én pasim: március 16.20.30 Bertrand Blier édesapja, Bernard Blier, a háború utáni francia filmgyártás legkeresettebb jellemszínésze, 1989-ben hunyt el. A zömök, fényesen kopasz fejű, szomorú tekintetű nagy színész emlékének adózunk néhány filmmel, köztük a Hadd keringőzzön című izgalmas bűnügyi történettel, amelyet a fia rendezett. Nyomorultak: március 4.16.30 Bársony Rózsi 100 Gyermekszínészként kezdte pályáját, majd Rákosi Szidi színésziskolájába járt. A háború előtt tánctudása, humora, szép énekhangja a hazai operett egyik legnagyobb sztárjává emelték. A Fővárosi Operettszínház, a Magyar Színház tagja, 1932-től férjével, Dénes Oszkárral európai és amerikai turnén népszerűsítette a magyar operetteket. A második világháború idején nem léphetett színpadra. 1945 után keveset szerepelt. 1948-ban elhagyta az országot: Bécsben élt. 1977-ben halt meg. A száz éve, 1909. március 14-én született operettprimadonna filmszerepeiből válogatunk. 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Filmklubok A csehszlovák új hullám 3. - Perlaki Tamás filmklubja
2009. április 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Gát a Jangcén 04.01.18.30 A közönség kedvenc filmje 04.05.16.30 Kanadai filmkörkép Az idei kanadai filmkörképben négy, Magyarországon még nem játszott új kanadai játékfilmet mutatunk be, emellett az utóbbi évtizedek legsikeresebb kanadai filmjeiből válogatunk. A négy új film családi titkokról, karrierjükhöz ragaszkodó anyákról, magukra hagyott, szeretetéhes gyerekekről, széteső vagy éppen csodával határos módon összeálló közösségekről, szerelmet kereső fiatal felnőttekről szóló történetekkel nyújt képet a mai kanadai társadalom mindennapjairól. Támogató: Válogatás az elmúlt évek díjnyertes kanadai rövidfilmjeiből 04.06.18.30 13. Francia Filmnapok A 13. Francia Filmnapokhoz kapcsolódó programunk ezúttal fiatal francia színésznők szerepeiből válogat. A francia színésznők új generációja sokkal természetesebb, modernebb, kevésbé kifinomult, mint nagy elődeik. A hasonlóság annyi, hogy a mai színésznők is gyönyörűek, érzékiek, rendkívül tehetségesek és erős, eltökélt személyiségek. A rejtelmes és intelligens Juliette Binoche-t egyik leghíresebb szerepében, George Sand megformálójaként látjuk. Karin Viard az „új Éva” megtestesítője: a címadó filmben független, életimádó, emancipált párizsi lányt alakít. Béatrice Dalle-t erotikus kisugárzása, öntörvényű lénye tette a francia film kultikus figurájává, a Kínzó mindennapokban szinte a vizuális elviselhetetlenségig fokozza a szexuális vágy megjelenítését. Sophie Marceau, a legszebb negyvenes francia színésznő sorozatunkban rendezőként is bemutatkozik egy életrajzi motívumokra épülő, szomorú szerelmi történettel. Audrey Tautou, a nemzetközi ikonná lett szelíd, törékeny, ártatlan tekintetű színésznő ezúttal egy elbűvölő, de velejéig-romlott luxusprostituáltat alakít. A francia mozi különleges csillagát, a vonzóan csúnya „híres szülők gyermeke”, Charlotte Gainsbourgot első nagysikerű szerepében, Bertrand Blier provokatív szürrealista filmjében látjuk. A varázslatos Vanessa Paradis-t leghíresebb filmjében, a Lány a hídon-ban láthatjuk újra a filmvásznon. Támogató: Az új Évák… ….és a régi Évák: Filmklubok Andrzej Wajda - Perlaki Tamás filmklubja
2009. május Azeri filmhét Bizonyára kevesen tudják, hogy Azerbajdzsánban 1916-ban már játékfilm készült Az olaj és a milliók birodalmában címmel. Három évvel a szovjethatalom létrehozása után, 1923-ban pedig megalakult Azarbajdzsán Fotó- és Filmigazgatósága. Több névváltozás után ebből lett 1960-ra a Dzsabarliról elnevezett Azerbajszánfilm, ahol 1984-ben már 6 játék-, 20 dokumentum- és 4 animációsfilm készült. A keleti egzotikumot kiaknázó kommerszfilmeket már a húszas években kiszorították a forradalmi és polgárháborús alkotások, melyeket helyi színpadi színészek közreműködésével eleinte más stúdiókból érkezett rendezők készítettek (ld. A grúz Ny. Sengelaja 26 kommisszár-ját 1933-ból). A harmincas évek közepétől itt forgatott hangosfilmekben, melyek fő erőssége – még a történelmi tematikában is – a mindennapi élet érzékeny ábrázolása, már egyre több a helyi káder. Az ötvenes évek közepétől a moszkvai filmfőiskolán végzett azeri filmesek kezdték megújítani szűkebb hazájuk filmművészetét. Az 1965-ben Bakuban felépült modern filmstúdióban már több kortárs, mint történelmi tematikájú film készült, és többségüket friss hangvétel, lélektani hitelesség jellemzi. Kiemelkedik közülük a filmhét műsorába is bekerült két mű: a modern világ erkölcsi konfliktusait boncolgató Ebben a déli városban és a háború végét gyeremkszemmel bemutató Kenyeres pajtások. Mindkettő Bakuban játszódik, ahogy a most bemutatásra kerülő új – 2003 és 2008 között készült – öt filmből három. A történelmi témát a szovjet hatalom ellentmondásos megteremtése (A varázsló) és a közelmúlt véres karabahi konfliktusa (Visszatérés a jövőbe) képviseli. A magyar néző számára jórészt ismeretlen, de rendkívül izgalmas világot felvillantó filmhét megnyítójára jeles filmes küldöttség is érkezik Azerbajdzsánból: két színésznő, egy színész, egy forgatókönyvíró és egy producer, akiknek művészetét megcsodálhatjuk a bemutatásra kerülő filmekben. Isten veled, déli város! 05.11.20.00 A háborúnak vége Összeállításunk a Győzelem Napja (május 9. - a második világháború európai vége) alkalmából a háború befejezésével foglalkozik. Szeptemberben, a második világháború kitörésének hatvanadik évfordulóján a háború kezdetéről mutatunk majd be összeállítást. Fel a fejjel 05.01.16.30 Az 1929-33-as világválság Az 1929-33-as világválság volt az első mély, globális és és hosszan elhúzódó krízis a kapitalizmus történetében. Jó néhány film elemezte, mutatta be, miként hatott a válság a kisemberek életére.2008 októbere óta, mióta csődbe jutott a Lehman Brothers befektetési bank, pénzügyi és reálgazdasági válság söpör végig a világon. Vajon megyünk valamire a korábbi krízishez kapcsolódó filmek által sugallt túlélési technikákkal, ha komolyabbra fordul a mostani depresszió? A kárhozat útja 05.01.20.30 Tarkovszkij A Mozinet Filklub májusban Tarkovszkij Sztalkerét elemzi. A filmet bevezeti és a beszélgetést vezeti: Böszörményi Gábor. Kapcsolódóan válogatást mutatunk be a rendező filmjeiből. Sztalker 05.06.18.00 Audrey Hepburn 80 80 évvel ezelőtt született az amerikai filmgyártásban új nőideált megtestesítő színésznő. Brüsszelben, egy angol bankár és egy holland bárónő gyermekeként látta meg a napvilágot. A világháború után, Angliában, egy előkelő balettiskolában folytatta tanulmányait. 1948-ban debütált a színpadon. Miután az Egyesült Államokba költözött, főszerepet kapott a Gigi című Broadway-musicalben, amely megnyitotta előtte az utat a filmszerepek felé. 1953-ban a Római vakáció Ann hercegnőjeként, Gregory Peck oldalán, nemcsak Oscar-díjat nyert, hatalmas sikert aratott. A szelíd, kislányos, ám minden mozdulatában előkelő származását idéző színésznő egy csapásra belopta magát a közönség szívébe. Kecsesen visszafogott nőiességét további filmekben kamatoztatta: Funny Face, Egy apáca története; vagy éppen a Háború és béke Natasa Rosztovájaként. De tudott harsányabb színekkel is dolgozni és komédiázni: Sabrina, Délutáni szerelem, Álom luxuskivitelben, Hogyan kell egymilliót lopni. És megmutatta az érem két oldalát Eliza Doolittle alakjában, elbűvölő My Fair Ladyként. A hatvanas évek végén felhagyott a filmezéssel, bár alkalmilag vissza-visszatért a vászonra. 1988-tól haláláig (1993) az UNICEF utazó nagyköveteként tevékenykedett. Római vakáció 05.04.16.30 Mickey Rourke 54 éves amerikai színész. Az Actor’s Studióban folytatott színi tanulmányokat. Ezt megelőzően négy évig bokszolt. Filmszínészi karrierje a nyolcvanas évek elején kezdődött. Az évtized második felében már kultikus filmek főszereplője: a 9 és ˝ hétben öltönyös úriemberből gátlástalan csábítóvá alakul át; az Angyalszívben rituális gyilkosságok után nyomoz; a Vad orchideák titokzatos idegenjeként prostitúcióra biztat egy fiatal lányt. Rourke, aki „meg nem értett művésznek” tartja magát, mindig vonzódott a lecsúszott figurákhoz, extrém karakterekhez. Az utolsó törvényenkívüli (1993) főszerepét a felismerhetetlenségig elmaszkírozva alakította. Aztán az önsorsrontó, önromboló élet torzította arcát csúf „ismeretlenné”. Évekre felhagyott a filmezéssel, de amikor vissza akart térni, senki sem akarta foglalkoztatni. 15 évet kellett várnia a nagy „come-back”-re. A pankrátor című film hősét mintha csak róla mintázták volna – lepukkant önmagát adja benne, meghökkentő őszinteséggel. Járt az Oscar-jelölés, meg a BAFTA- és Golden Globe-díj. A pankrátor premier előtti vetítéséhez kapcsolódóan válogatást mutatunk be a színész korábbi szerepeiből, valamint korábbi Aronofsky és boksz témájú filmekből. Volt egyszer egy Mexikó 05.03.18.30 +A ring bajnokai Rocky Balboa 05.16.16.30 +Darren Aronofsky Rekviem egy álomért 05.24.20.30 Filmklubok Andrzej Wajda - Perlaki Tamás filmklubja
2009. június Európai filmek a FERA budapesti közgyűlése kapcsán A brüsszeli székhelyű FERA (Fédération Européenne des Réalisateurs de l'Audiovisuel) - az Európai Filmrendezők Szövetsége 1980-ban alakult, ma 28 ország 32 szakmai szervezte alkotja. Magyarországot a FERA-ban két szervezet képviseli: a Magyar Mozgókép Rendezők Céhe, valamint a Magyar Rendezők Társasága. 2008 júniusától Szabó István a szervezet elnöke. Az Oscar-díjas rendezőnek az elnöki székben olyan elődei voltak, mint Peter Fleischmann, Ettore Scola, vagy Krzysztof Zanussi. Az idén a rangos nemzetközi szervezet június 11.-13. között Budapesten tartja közgyűlését, a Filmunió szervezésében. A rendezvényhez az Örökmozgó európai filmek vetítésével kapcsolódik – az egész hónapon át tartó sorozatban országonként egy klasszikus és egy új filmet mutatunk be. Egy holland Jáva szigetén 06.01.16.30 Kurz und Gut - Aktuális német rövidfilmek Az összeállítás nyolc fiatal rendező professzionális rövidfilmjét mutatja be a fikció-, dráma-, dokumentum-, gyerek-, és ifjúságifilm műfajban. Az alkotók egyben a filmművészet legújabb tendenciáinak reprezentánsai Németországban. A filmek témájukban széles spektrumot fednek le, amelyek a német társadalomban végbemenő változásokat történéseket tükrözik vissza. A filmvetítést a Magyarországi Német Fiatalok Közössége és a németországi Külföldi Kapcsolatok Intézete szervezi. Az előadást közönségbeszélgetés követi. 15 Minuten Wahrheit Steven Soderbergh Középiskolás korában kezdett 16 mm-es filmeket készíteni. Filmes tanulmányai befejeztével rövidfilmeket vágott, illetve forgatókönyveket írt. Az első áttörést 1986-ban a Yes együttesről forgatott koncert-turnéfilm jelentette, amiért Grammy-díjra is jelölték. A siker felhívta rá a figyelmet Hollywoodban. Hamarosan elkészíthette azt a filmet, amellyel világhírűvé válhatott. A Cannes-ban újságíró-díjat és Arany Pálmát nyert Szex, hazugság, video (1989) melankolikus, erkölcsi zsákutcás története után mindenki azt gondolhatta, a rendező ontani fogja a sikeresebbnél sikeresebb játékfilmeket. De nem ez történt. Majd tíz évig igazán figyelemre méltót nem alkotott. A magasan jegyzett munkák sora a Mint a kámforral (1998) indul, és olyan – sztárokat felvonultató – filmekkel folytatódik, mint az egyéni kiszolgáltatottságról szóló, társadalmi érzékenységű Erin Brockovich – Zűrös természet (1999), a hatalmi korrupciót és a drogkartellek világát naturalisztikusan bemutató Traffic (2000), vagy a bank- és kaszinókirámolós bűnügyi filmet megújító Ocean-trilógia (2001-2007). Legfrissebb alkotása újabb, váratlan fordulat a művész pályáján. A Che (2008) az ikonikus forradalmár életének eposzi méretű, hősi történelmi tablója. Az első részben (Az argentin) megismerhetjük Guevara részvételét a kubai forradalomban a gyűlölt és korrupt Batista-rezsim ellen, a partraszállástól a dicsőséges havannai bevonulásig. A második részben (A gerilla) Guevara kudarcos bolíviai tevékenységét követhetjük nyomon. Mindkettőben Benicio Del Toro lenyűgöző alakításában. Június 2-án 20.30-kor premier előtt vetítjük Steven Soderbergh új filmjét, a Che – Az argentin-t. Kapcsolódóan válogatást mutatunk be a rendező korábbi filmjeiből, illetve a Che-történet korábbi filmes feldolgozásaiból. Che – Az argentin – Premier előtt 06.02.20.30 Che Guevara: A humor napja „A Karinthy Frigyes születésnapján rendezett Humor Napja emléket állít a klasszikus pesti humornak, amelynek a legjelesebb írói Karinthytól Molnárig, Heltain keresztül Rejtőn át a Hacsek és Sajó szülőatyjaként ismert Vadnay Lászlótól a magyar abszurd megteremtőjéig, Örkény Istvánig terjednek; és amelynek feledhetetlen művelői között olyan nagyágyúk voltak, mint Kabos Gyula, Salamon Béla, Latabár Kálmán, Kellér Dezső, Alfonzó, és Hofi Géza!... Ahogy annak idején a New York, a Japán, a Hadik kávéház, a Fészek volt a humor melegágya, úgy elevenítenénk fel most mi is ezt az egykori életérzést. Közismertek Molnár Ferenc és Királyhegyi bon mot-i. Ha valaki Molnár társaságában – persze rajta kívül – valami jó sztorit mert mondani, arra azonnal rácsapott: „ezt holnaptól kezdve én mondtam!” Egy másik asztalnál Rejtő Jenő így szólt Biai Föglein festőművészhez: „Én a te képeiden mindig nevetek” – mire Biai: „Érdekes, én a te vígjátékaidon soha nem nevetek.” Elevenítsük fel hát az élő emlékezet segítségével a humor nagyágyúit, és úgy idézzük föl a legjobb pillanatokat velük, hogy harsogjanak újra az asztalok a röhögéstől; foglalja el a pesti „hivatásos” sztorizó közönség legalább erre a két napra a kávéházakat, és örökítsük meg ezeket a régi és mai történeket az utókornak is!” A rendezvény filmprogjamját az Örökmozgóban láthatják. Egy bolond százat csinál 06.24.14.30 Visegrádi Fesztivál Díjátadás - Díjnyertes film vetítése 06.26.18.00 Filmklubok Andrzej Wajda - Perlaki Tamás filmklubja
2009. július Femme fatale – Ménage-ŕ-trois Ősidők óta témája a művészetnek és örök szereplője a filmeknek a démon, a vamp, a femme fatale, vagyis a csábító, végzetes nő, aki megigézi, hatalmába keríti a férfit, majd megunja és eldobja, mint egy kifacsart citromot. Ez a kegyetlen, szeszélyes szépség uralkodik a férfin és a vesztét okozza, de soha nem tapasztalt szerelmi szenvedélyt ébreszt benne. Ezek a nők a filmtörténet halhatatlan drámai hősnői, mint Carmen, Lukrécia Borgia, Lola Montez, Merteuil márkiné, megtestesítőik pedig minden idők legizgalmasabb színésznői, mint Jeanne Moreau, Catherine Deneuve, Laura del Sol vagy Scarlett Johansson… A végzet asszonya – szerelmi háromszög című sorozatunk egész hónapban folytatódik. Mexikói filmhónap: A 40-es évektől az 50-es évek közepéig terjedő időszakot aranykornak (época de oro) hívják a mexikói filmtörténetben, mert ekkoriban Dél-Amerika-szerte a mexikói filmek domináltak. De mindez nem annak volt a következménye, hogy valami kivételes szellemi-alkotói potenciál jelent meg a mexikói filmiparban, „csupán” annak, hogy a második világháború kitörésekor az USA-ból alig jutottak át filmek a déli kontinensre (vagyis a hollywoodi filmek expanziója visszaszorult), később pedig azzal nyílt tér a mexikói filmek előtt, hogy az egyik legnagyobb dél-amerikai vetélytárs, az argentin filmgyártás szorult vissza (mivel Argentína a háborúban a vereséget szenvedett tengelyhatalmak mellett állt). Így tehát bő egy évtizedig volt piacvezető a mexikói film Latin-Amerikában. (A manapság ebben a térségben a filmgyártást katalizáló Spanyolország sem mutatott aktivitást, mivel éppen Franco-korszakbeli elszigeteltségét élte.) Az aranykor filmjei témaválasztásukban, stílusukban és műfajukat tekintve a legkülönfélébbek voltak. Éppúgy visszanyúltak az indián mítoszokhoz, mint ahogy másolták a hollywoodi filmeket, de nem tértek ki az európai neorealizmus elől sem. Az ekkoriban önkéntes száműzetésbe Mexikóba érkező Luis Buńuel itt forgatta például a korszak zenés filmjeire jellemző Gran Calaverát, vagy – hogy egy másik szélsőséget említsünk – a neorealista Elhagyottakat. (És ekkor készült a talán legkisebb mértékben modoros és didaktikus szürrealista munkája, az Egy bűneset története is.) A 90-es évek végétől, és aztán különösen Alfonso Arau, Guillermo Del Toro, Alejandro González Ińárritu, Alfonso Cuarón fellépésével egyre többször írták le a kritikusok a második „aranykor” kifejezést a mexikói filmre vonatkozóan. Ezt a meghatározást sokan kétségbe vonják. És ha csupán a felszínes párhuzamokat tekintjük, akkor joggal. A mexikói film ugyanis közel sem olyan meghatározó manapság, mint a 40-50-es évek fordulóján volt. Ugyanakkor viszont figyelembe kell vennünk, hogy a világ megváltozott. Öt rendező markáns fellépése (Hollywoodba kerülése) is már „korszakos” jelentőségű. (Nem tudunk európai országot sem mondani, ahol ilyen mértékű lenne egy új filmes generáció felívelése, még az agyontámogatott és -sztárolt francia filmgyártásból sem.) Miközben arról se feledkezzünk meg, hogy jó néhány hollywoodi film választja témájául a mexikói és észak-amerikai társadalmak és kultúrák egymásra hatását. A latin expanzió egyre nagyobb méreteket ölt az USA-ban. Vegyünk egyetlen példát! A Tarantino által kitalált dramaturgia és időkezelés érdekes játék a műfajokkal és sablonokkal. Ebbe a némiképpen öncélú filmkészítési módszerbe lehelt életet Ińárritu a Korcs szerelmekkel, majd később a 21 gramm-mal és a Bábellel. A műfaji játék a „való élettel” telt meg. Júliusi összeállításunkban az egyik mexikói kereskedelmi tévé, a Televisa jóvoltából öt Julio Bracho-filmet láthatunk az első aranykorból, melyet jó pár emblematikussá vált filmmel egészítettünk ki ( Emilio Fernándeztől, Roberto Gavaldóntól, Gilberto Martínez Solarestől, Luis Buńueltől stb.), és két filmmel is megidézzük a 40-50-es évek Salma Hayekjének tekinthető, lenyűgöző szépségű Dolores Del Riót is. Emellett lehetőséget teremtünk az új aranykor filmjeinek újranézésére, hogy ki-ki eldönthesse, melyik korszak csillog fényesebben. Támogatók:
2009. augusztus Augusztus 6-23. között nyári szünet!
2009. szeptember 13. Filmemlékezet Fesztivál Portugál filmtörténet MOVEAST ’89 Retrofesztivál Balázs Béla 125 Pedro Almodóvár premier előtti vetítés és retrospektív Szeptember 16-án 20.30-kor premier előtt vetítjük Pedro Almodóvár új filmjét, a Megtört ölelések-et, amely egy különös, egyszerre magával ragadó és taszító szerelmi háromszög-történet, Penelope Cruzzal a főszerepben. „Egy őrült szerelem története, melyet a sorsszerűség, a féltékenység, a hatalom és a bűntudat ural. Egy megrázó dráma, amely senkit nem hagy érintetlenül.” – mondta filmjéről a rendező. A filmet Tanner Gábor vezeti be. Kapcsolódóan válogatást mutatunk be a rendező korábbi filmjeiből. Titkom virága 09.10.20.30 Hetven éve történt 1939. szeptember elsején, a második világháború kitörésével fejeződik be az Európa nem válaszol, melynek rendezője, Radványi Géza későbbi világhíres filmjében (Valahol Európában - ld. 09.29.) oly megrázóan ábrázolja a háború következményeit. "Nekem 1939 szeptembere harárkő. Nálunk akkor dőlt romba minden. Ezt a mindent akartam megörökíteni" - nyilatkozta a Szerelmi krónikáról Andrzej Wajda, aki számára a második világháború - már személyes érintettség okán is - egész életművét meghatározó, kimeríthetetlen téma lett. S bár oly jelentős országok, mint a Szovjetunió, Amerika vagy Japán csak később léptek be a háborúba, filmművészetükben, akárcsak az európaiban, újra meg újra felmerül az a - kezdetben hazafias propagandára, majd egyre inkább (társadalom)lélektani önvizsgálatra sarkalló - kínos kérdés: hogyan juthattunk idáig? Ennek megválaszolására különösen alkalmas az előzményeket feltáró, évtizedeket felölelő történelmi freskó, melynek középpontjában egy család áll. "A haza története azonos a családok történetével. Nincs semmi különbség a politika és a magánélet között. Mindenki előtt világos, hogy az anya a szovjet nép szimbóluma, amely súlyos sebeket szenvedett, mégis rendíthetetlenül áll" - mondta 1949 tavaszán a prágai filmfőiskolán tartott egyik előadásában Balázs Béla Az esküről. Ezt a sematikusságában is lenyűgöző történelmi tablót tanulságos, sőt mulatságos összehasonlítani az angol családanya dicsőségét zengő amerikai (!) sikerfilmmel (Mrs. Miniver) és Korda Sándor angol produkciójával (Tökéletes idegenek), mely - egy szellemesen frivol Oscar-díjas forgatókönyv alapján - mutatja be a háború pezsdítő hatását egy átlagos angol házaspárra. A hasonló időben és/vagy helyen játszódó filmek (pl. Bádogdob, Ábránd, Szerelmi krónika) különbözőségében a téma gazdagsága mellett jól tetten érhető az egyes filmtörténeti korszakok és alkotók jellegzetessége, tehát érdemes minél több filmet megnézni a sorozatból! Filmklubok A szeptemberi program létrejöttét az alábbi intézmények támogatták: Lengyel Intézet
2009. október Osztrák Filmhét: Götz Spielmann filmjei + Osztrák körkép Götz Spielmann néhány korábbi filmje mellett legutóbbi, Oscar-díjra jelölt alkotása, a Revans áll az idei Osztrák Filmhét középpontjában. A film szerelemről, gyilkosságról és szenvedélyről, bűnről és bűnhődésről szól, megcsalt reményekről és új esélyekről – finom eszközökkel mutatja be, hogy az egyszerű kérdésekre nem mindig adhatunk egyszerű válaszokat. A filmhét megnyitóján vendégünk lesz a rendező. Götz Spielmann a kortárs osztrák film egyik legjelentősebb alakja, forgatókönyvíró és rendező. 1961-ben született Welsben, Bécsben nőtt fel. Már iskolás évei alatt elkezdett forgatókönyveket írni és rövidfilmeket rendezni. Érettségi után néhány hónapot Párizsban töltött. 1980-87 között a Bécsi Filmakadémián tanult forgatókönyvírást és filmrendezést. Első játékfilmje 1990-ben az Erwin és Júlia. 1993-ban A szomszéd című filmjéért a Viennale Bécsi Filmdíját nyerte. Antares című filmje több mint harminc fesztiválon szerepelt. Legújabb alkotását, a Revansot 2009-ben Oscar-díjra jelölték a Legjobb Külföldi Film kategóriában. 2006-ban saját filmvállalatot alapított (Spielmannfilm). 2007-ben Linzben mutatták be Imperium című színdarabját. Götz Spielmann filmjei: Kapcsolódóan válogatást mutatunk be korábbi sikeres osztrák filmekből: Az Építészet Hónapja - Víz, élet, építészet Magyarország jobb hely, mint gondolnánk! Igaz, eleve jókat gondolunk róla, hiszen mégiscsak a hazánk, mégis vannak olyan rejtett értékei és lehetőségei, amelyek meglepően sokat ígérnek. Magyarország édesvíz nagyhatalom! Olyan természeti kincs birtokosa, amely a klímaváltozás erősödésével évről évre felértékelődik. Szinte bárhol fúrunk le a földbe, onnan legkevesebb, hogy meleg víz, ám többnyire termálvíz tör a felszínre. Anyaföldünk mélye a minimálisra redukált széndioxid kibocsátású házak, települések, városok ígéretét rejti. Ott alszik még benne a modern Magyarország, egy zöld köztársaság, amely az elöregedő kontinens számára mind fontosabb gyógyító testi kényeztetés, a wellnes barátságos, emberléptékű országa lehet. Afféle édesvíz-Kuvait, ahol éppen abban az őselemben dúskálunk, amelyből a Világnak egyre kevesebb van. Míg szerencsétlenebb kontinenseken a következő évtizedekben félő, borzasztó konfliktusok, háborúk lobbannak majd a csekélyke édesvízforrások feletti uralomért, egyszerűbben a törzsek, népek, országok életesélye érdekében, mi egyszeriben a szerencse fiai lehetünk. Tudnunk kell róla, hogy éppen az, ami bennünket kissé zárványos, fülledt köldöknéző nemzetté tesz, a tenger messzisége, a roppant hegyek, egyszóval a téri, szellemi, mentális lépték hiánya, hát most majd épp ez a kontinentális szelídség lesz a gazdagságunk. A rendezvény filmes programja az Örökmozgóban! Marius Robert Altmann Október 4.-én 18.30-kor a Metropolis című folyóirat Altman-számának bemutatója. Vetítés előtt beszélgetés a Metropolis szerkesztőivel. Kapcsolódóan válogatást mutatunk be Robert Altman filmjeiből. A játékos Gárdos Péter-retrospektív Filmklubok ELTE Film szak filmtörténeti sorozata Az októberi program létrejöttét az alábbi intézmények támogatták: Osztrák Kulturális Fórum
2009. november Gérard Philipe Ebben a hónapban lesz Gérard Philipe (–1959) halálának ötvenedik évfordulója, ez alkalomból válogatást mutatunk be a legendás francia színész alakításaiból. „Rosszul táplált, hisztérikus, akaratos. Nem győzi hangoztatni, hogy a világ tele van hülyékkel. Joggal nevezik Franciaország Garbójának. A franciák mégis imádják. Ő az az elbűvölő zsarnok, akinek minden meg van engedve, még az is, hogy hátat fordítson azoknak, akik előresegítették (Senkinek nem köszönhetek semmit, csak önmagamnak - mondogatja) ... A film története kevés olyan kiállhatatlan színésszel dicsekedhet, mint ez az angyalarcú, futballistavállú, aki olyan hamar futott be, hogy nem volt rá ideje, hogy sóvárogjon, megdolgozzék, és igazán örülni tudjon neki. Még egészen fiatal volt, amikor a dicsőség ösvényére lépett, és ebből az időből csupán a hazudozás gyermeki szeszélyét őrizte meg ... Mindig tele volt hódításvággyal - mondogatja, és ez nem hazugság. Már gyermekkora óta a magáévá tette Victor Hugo mondását: Vagy Chateaubriand leszek, vagy semmi... Hát hogy lehetne megállni, hogy ne tapsoljunk ennek a félszeg, pimasz fiatalembernek? Csak rá kell nézni, máris gyöngédség fogja el az embert. Talán szenvedő, elkényeztetett gyermekhez hasonló külseje az oka, talán ragyogó szeme, amely hol világfájdalmas, hol meg hideg és kíméletlen, akár egy ítéletvégrehajtóé, talán fanyar, elkényeztetett arisztokrata megjelenése ... René Clair azt állítja: Gérard Philipe az intelligencia csodája...” Guilio Cesare Castello: Az isteni sztárok (Gondolat - Budapest 1972) Királylány a feleségem A berlini fal emlékezete Annak, akik megélték, szinte hihetetlen, de november 9-én már húsz éve lesz, hogy leomlott a berlini fal, és tovább folytatódott a német egység felé vezető folyamat. Húsz év talán még nem történelmi távlat, de a sorozatban bemutatott, témához kapcsolódó dokumentumfilmek és játékfilmek alkalmat adnak arra, hogy végiggondoljuk, mi történt akkor és mi történt azóta. Dokumentumfilmek: Játékfilmek: Jim Jarmusch Jim Jarmusch új filmjének (Az irányítás határai) november 11-i premier előtti vetítése alkalmából retrospektív válogatást mutatunk be a rendező-színész filmjeiből: Az irányítás határai Stephen Frears Stephen Frears legújabb filmjének decemberi bemutatója alkalmából most a rendező korábbi filmjeiből mutatunk be válogatást: Méregzsák Filmklubok ELTE Film szak filmtörténeti sorozata Az októberi program létrejöttét az alábbi intézmények támogatták:
2009. december I.Európai-Magyar-Cigány Filmfesztivál A magyar filmben kezdettől fogva jelen vannak cigány karakterek, a történet szempontjából több-kevesebb jelentőséggel bíró szerepekben. Ezen alakok megformálása egyben a többség, a magyar társadalom cigánysággal való kapcsolatát, a kapcsolat minőségét is megjelenítik. A dokumentum- és játékfilmeken keresztül nyomon követhetjük, hogy a többségi attitűd hogyan változott a múlt század elejétől napjainkig. A magyar társadalomban ma példátlan cigányellenes hangulat uralkodik. A fesztivál ezért inkább az azonosságot, mint a különbséget hangsúlyozza amellett, hogy bemutatja a cigány kultúra értékeit, a cigányság magyar kultúrában és történelemben betöltött szerepét is. A fiatalok számára rendkívül fontos, hogy reálisabb képet kapjanak a hazai cigányságról. Az európai cigányság életét bemutató filmek, valamint az Európai Unión kívüli területekről érkező alkotások a kisebbségi és a többségi társadalmi csoportok egymáshoz való viszonyát mutatják be - kitekintést, illetve más társadalmi modelleket kínálva saját gondjaink kezeléséhez. (Szervezők: Felhőc Produkció, Kalla Éva, Sós Mária) Dankó Pista Elátkozott japán szerelmesek A kettős szerelmi öngyilkosság (sindzsú) a XVIII. század eleje óta a japán drámairodalom egyik alapmotívuma. A társadalmi konvenciókkal szemben tehetetlen, végül a halálban eggyé váló szerelmesek romantikus alakja először 1703-ban, a valós eseményeket feldolgozó "Kettős szerelmi öngyilkosság Szonezakiban" című bunraku-drámában jelent meg. A bábjáték fergeteges sikere valóságos "mániát" indított el a korabeli Edóban, ami mind a hasonló feldolgozó darabok iránti igényben, mind az ilyen módon a halálba menekülő párok számában megmutatkozott. A darabok kötelező eleme, a szeretők utolsó közös sétáját bemutató "micsijuki" jelenetek adják a japán drámairodalom legmegindítóbb líraiszövegeit. Amint azt a sorozatban látható filmek is mutatják, a kettős szerelmi öngyilkosság tematikája máig eleven hagyomány a japán filmművészetben is. A személyes érzelmek és a társadalomnak megfelelés konfliktusa, a halálban való lírai feloldódás jellegzetesen japán motívumai 300 év után is bőséges nyersanyagot szolgáltatnak az alkotóknak. Bábok John Cassavetes - 80 éve született Az amerikai független film legjelentősebb képviselője – 80 évvel ezelőtt született, és már 20 éve eltávozott. Filmjei improvizációnak hatnak, pedig jobbára részletesen megírt szövegkönyvekre épülnek. Szabálytalan képsorai az élet és szereplői változatosságára és kiszámíthatatlanságára reflektálnak. Korszakhatárt jelző műve a New York árnyai, mely a metropolisz sűrűjéből kiemel néhány – nem a fősodorba tartozó – figurát, hogy rajtuk keresztül mutassa meg az amerikai nagyváros életének egy szeletét, a bujkáló rasszizmus és a társadalmi visszásságok valóságát. Kommersz színészi feladatokat főleg azért vállalt, hogy finanszírozni tudja különutas filmjeit. A Férjek a rendező sajátos munkamódszerének teljes arzenálját felvonultatja, s egyben az első olyan filmje, melyhez sikerült hollywoodi forgalmazót találnia. További filmjei is már címeikben hordozzák tartalmi lényegüket, s biztosak lehetünk benne, hogy a különleges rendezői megközelítés sem marad el. A Premier középkorú színésznője azzal a súlyos dilemmával kerül szembe, hogy a kiüresedő színpadi szerepét átformálhatja-e saját identitását követve. A Szeretetáradat az érzelmek esetlen voltára hívja fel a figyelmet. Az Egy hatás alatt álló nő egy meg nem értett asszonyt állít középpontba, aki nem találja helyét mai túlracionalizált, dimenziók nélküli világunkban. Az Egy kínai bukméker meggyilkolása a bűnügyi szál izgalmán túlmenően elsősorban a főhős lelkiismereti, lelki vívódásait mutatja be. Egy hatás alatt álló nő Chéri – Egy kurtizán szerelme Filmklubok Az októberi program létrejöttét az alábbi intézmények támogatták:
|