A filmtechnika története
és fejlődése

REYNAUD a mozgóképvetítés megalkotója

Mindezek az említett szerkezetek a mozgás visszaadását csak közepes minõségben és igen rövid idõtartamra valósították meg, amennyiben ugyanaz a mozgás másodpercenként ismétlõdött. Lényegesen


10. ábra

Reynaud „Praxinoscope"-ja az optikai kiegyenlítés szellemes rendszerét alkalmazza. Ebbõl a célból egy sokoldalú tükrözõ felületû prizmát alkalmaz, amelynek átmérõje egyenlõ a körülvevõ henger sugarával, a prizmaoldalak száma pedig annyi, mint a henger belsejébe helyezett képszalag képeinek (12) a száma. Ilyen módon, mint ahogy a vázlat mutatja, minden rajznak, így pl. a CD-nek is az AB tükörben egy virtuális, szimmetrikus képe keletkezik C'D'. Amikor a henger forog és a tükör pl. AB-bõl BE-be jut, az elõbbi rajz DF-be kerül, a képe pedig C"D"-be, vagyis az O középponthoz képest szinte mozdulatlan, a C'D' és C"D" közti kis szögeltéréstõl eltekintve. A vázlat még azt is mutatja, hogy ha a CD és DF a szalagnak egymás után következõ képei, AB és BE pedig a központi prizma két szomszédos oldala, akkor a nézõ szeme a két egymás utáni rajz képét O-ban egybeolvadni látja. Ilyen módon az elrendezés a képek folyamatos sorozatát valósítja meg csillogás nélkül, teljesen biztosítva az elmozdulások kiegyenlítését, és a rajzok a készülék forgási középpontjában mint fix pontban látszanak

Reynaud „Praxinoscope-Théâtre"- ja egyszerû és szellemes optikai kombináción alapszik. A Praxinoszkóp elõtt egy ferde lemez színpadként képezhetõ ki és egy foncsorozás nélküli (G) üveglapot tart. E lap elõtt CD tartószerkezetre annak a jelenetnek díszletrajzát lehet helyezni, amelyikben a tárgynak kell mozogni, CE tartóra pedig a talaj rajzát helyezik. Az O-ban nézõ szemlélõ az (M) tükörkoszorúban szimmetrikusan látja az AB szalag A'B' képét mozogni. A (G) üveglap egyidejûleg tükrözi a rajzokat, amelynek képei a C'D'-ben és C'E'-ben. képzõdnek. A nézõ úgy látja, hogy az A'B' tárgy kiemelkedve mozog a díszletek között.


Ha a szem és az üvegprizma közé foncsorozatlan üveglemezt helyeznek, lehetõvé válik a nézõ oldalán egy díszlet, pl. tájkép stb. elhelyezése.

Ez a díszlet a foncsorozatlan üveglemezrõl verõdik vissza és a tárgy a díszlet közepén látszik mozogni. Reynaud úr ezt az elrendezést praxinoszkóp-színháznak („praxinoscope-théâtre") nevezte el. Az alakokat fekete alapra kell rajzolni.

Végül Reynaud úr a praxinoszkópot vetítõgéphez alkalmazta és így, egy ernyõre kivetítve, mindazokat a hatásokat elérte, amelyeket az egyszerû praxinoszkóppal és a praxinoszkóp-színházzal el lehet érni.

A már említett tanulmány a „La Science au Théâtre"-ban a vetitõ praxinoszkópot az alábbiak szerint írja le: „A készülék egy praxinoszkópból áll megnövelt kerülettel. A kerület mentén szalagszerûen kis üveglemezek sorát helyezik el, amelyeket szövetanyaggal kapcsol össze. Az üveglemezekre egy tárgyat rajzolnak vagy festenek egymást követõ mozgásfázisokban. Egy lámpából kiinduló és kondenzorlencsével összegyûjtött fénynyaláb visszaverõdik a 45°-ban dõlt, sík üveglemezen, eltûnik egy háromszögletû szerkezetben, azokon a helyeken áthalad, amelyeket a praxinoszkóp koszorúja biztosít számára, majd újból visszaverõdik azokon a tükrökön, amelyek a képek fölött és kissé hátrább vannak elhelyezve. A fénynyaláb ezután áthatol egy akromatikus objektíven, amely arra az állványzatra van rögzítve, amelyik a ferdén álló tükröt is tartja. Végül, a virtuális kép, a tükrökön visszaverõdve, nagyított, valóságos képpé alakul a vetítõernyõn. Az illúzió fokozására a közönséges álló


12. ábra

Reynaud mûhelyt rendezett be a rue Rodier 58 sz. alatti lakásában optikai játékainak gyártására (a ház még ma is áll). Megtervezett egy összecsukható készüléket, amely a fenti plakát szerint a Praxinoszkóp-színházhoz hasonlóan mûködik.

Reynaud egyik nagy érdeme, hogy képes volt kitalálni az átlátszó, hosszú szalagok járatását, sõt mi több, el tudta képzelni ezek mozgatását csapok és lyukak szellemes rendszerével. Az 1888. december 1-én kapott 194.482 sz. szabadalma a következõ igénybejelentést tartalmazza:

„Mozgás illúzióját keltõ készülékek alkalmazása hajlékony, végtelen szalag felhasználásával, amely egymást követõ helyzeteket ábrázol, felcsévélõdik és lecsévélõdik egy meghajtóorsó segítségével, összekapcsolódik áthaladás közben a berendezés koszorújával... A koszorú külsõ csapokkal van ellátva, amelyek egymástól egyenlõ távolságban emelkednek ki. Ezek a csapok vannak hivatva arra, hogy belenyúljanak a hajlékony szalag megfelelõ lyukaiba."

13. ábra

A „Theátre optique" abban a kivitelben, ahogy a Musée Grévinben mûködött.

E szerint az elv szerint szerkesztette meg Reynaud az „Optikai színház"-at, amely a Musée Grévin-ben mûködött, ahol végül a „Pantomimes lumineuses" elõadásokat tartották. Ez volt az elsõ, folyamatos mozgóképvetítés a nagyközönség számára...

Reynaud a készüléket igen gondosan szerkesztette meg, hogy a mozgóképvetítés látványosságát értékesíthesse. H. Fourtier „Tableaux de projections mouvementées" (Mozgásvetítési táblák) címû munkájában a következõket írta: „A képszalag az elsõ, vízszintes síkú csévérõl csévélõdik le, amely a gépkezelõ baloldalán található. A cséve elhagyása után az elsõ vetítõlámpa kondenzorlencséje elõtt halad el, ahol érintõleges helyzetben van, egy nagy, áttört falu dobhoz képest, amelynek közepén egy sokoldalú üvegprizma van átlátszatlan fedéllel befedve. A fedélen a kondenzorral szemben ablak van kivágva.

A képszalag, a nagy koszorú elõtt elhaladva, azt pontosan akkora kerületi sebességgel forgatja, mint amekkora a saját haladási sebessége, akármilyen gyorsulás lép is fel. Ez a szellemes fog-lyuk megoldásnak köszönhetõ.

A képszalag, a koszorút elhagyva, három széles, terelõorsó érintése után a második csévére csévélõdik fel, ame


14. ábra

A „Théâtre optique" mûködési vázlata a fénysugarak útjának feltüntetésével.

15. ábra

A vetítõ Praxinoszkóp, amely megvalósította a mozgásvetítés elvét és a mozgókép rávetítését a vetített álló díszletekre, ami a „Théâtre optique"-ban is kivitelezésre került. Fenti ábra eredetije E. Reynaud Optikai játékok címû képes albumában látható.

A fénysugár az üvegtükrön visszaverõdik, azután újra megtörik egy rendes prizmán, amely a megfelelõ gyújtótávolságú objektív nyílásába tereli. Az objektív által ilyen módon létesített képet nem közvetlenül, hanem egy olyan, terelõ tükrön át vetítik az ernyõre, amely a kívánt helyzetbe beállítható, és így egyenes állású kép keletkezik a vetítõernyõn.

A második vetítõlámpa, a tükör alatt, a díszlet kivetítésére szolgál. A ferde tükör a függõleges tengely körül is elforgatható, minek folytán a szereplõk az egész színpad szélességében könnyen mozgathatók szerepük szerint, melyet el kell játszaniok."

Reynaud maga rajzolta a színes képeket az átlátszó szalagokra. Számos kis vígjátéka közöl az elsõk voltak: Egy jó ugrás, komikus jelenet három személlyel, a 700 képes szalag 50 m hosszú volt, vetítési idõtartama 12-15 perc (1888). A bohóc és kutyái, közjáték, a szalag képeinek száma 300, hossza 22 m, idõtartama 6-8 perc (1891). Szegény tökfilkó, pantomim három személlyel, képszám 500, szalag hossza 36 m, vetítési idõtartam visszafelé forgatást is használva 12-15 perc (1891).

Az „Optikai színház" elõadásai 1892-ben kezdõdtek és 1900-ig tartottak. Több mint 12 800 elõadást tartottak körülbelül 500 000 nézõ elõtt. Az 5-ös számú szalag (Egy kabin körül) dobozán, amely szerencsésen megmaradt, a szerzõ a saját kezével jegyezte fel: „Ezt a jelenetet 10 000-szer mutattuk be 1894. decembertõl 1900. március 1-ig, 62 hónapon át a Musée Grévin-ben délelõtt és este. „ Ez csak a szalagok nagyon gondos elkészítésével volt lehetséges. A szereplõket egy „cristalloide"- nek nevezett átlátszó, hajlékony anyagra rajzolták, illetve festették. A kisebb képek hajlékony és különlegesen erõs, szövettel bevont, kettõs acélszalaggal voltak alul és felül összefogva. A szomszédos képeket kis függõleges fémlemezkék választot
ták el egymástól, melyeken a tükrös koszorú fogainak befogadására szolgáló lyukak voltak.

E. M. Reynaud, mûvész, feltaláló és kivitelezõ volt, lelkiismeretes és kitartó ember, akit élete végén fájdalmas betegség ért utol. Így történhetett, hogy reménytelen állapotában, 1917_1918 telén, egy hideg téli reggelen, mielõtt a kórházba visszaért volna, a Szajnába dobta mozgóképszalagjait. Az Ivry-i kórházban halt meg 1918. január 9-én.

A KRONOFOTOGRÁFIA

Most idõben vissza kell menni, mert a mozgóképvetítésben ugrást jelentett az 1839-es év, amely a fényképezés megjelenésének éve volt.

„A rajzolás ez új formájának megjelenése" _ mint ahogy sokan mondták _ szintén két franciának, Nicéphore Niépce-nek (1765_1833) és Louis-Jacques-Mandé Daguerre-nek (1787_1851) az érdeme. Ismeretes e csodálatos technika gyors fejlõdése. A „daguerrotypia" feltalálása után megjelent a papírkép, a „calotype", amelyre az angol William Henry Fox Talbot összpontosította éveken át kutatásait. Ezután Fizeau, francia fizikus a képek fixálását dolgozta ki; az elõhívók és gyorsító fürdõk megjelenésével a megvilágítási idõt néhány másodpercre lehetett csökkenteni. 1847-ben A. Niépce de Saint-Victor elõállított egy ezüsttel impregnált, albuminréteggel


16. ábra

Praxinoszkóp-játék reklámja

Ez a rövid visszapillantás a fényképezés fejlõdésére lehetõvé teszi annak a kiindulópontnak a megjelölését, mely a fényképezés bevezetését jelzi a mozgásreprodukció technikájába, A „daguerrotypia" megjelenése pillanatában PLATEAU „phénakistiscope"-ja elég idõs volt már ahhoz, hogy feledésbe merüljön, és csak szórakoztató játék legyen a gyerekek számára, vagy bemutató eszköz maradjon a fizikusok stb. részére... Ezzel lehet magyarázni, hogy senki sem gondolt arra, hogy a kézzel rajzolt, mozgást bemutató képszalagokat fényképek sorozatával helyettesítse. Az is igaz, hogy a „daguerrotypiá"-val készült képek szemlélése már önmagában is elég különlegesség volt.

A kronofotográfia néhány elõfutára

1844 körül az angol Brewster kitalálta, hogy a sztereoszkopiát a fényképezésnél alkalmazza. Tervezett egy refrakciós sztereoszkópot, amelyet Jules Dubosq párizsi optikussal készíttetett el. Ezt nagy sikerrel mutatták be az 1851. évi Londoni Nemzetközi Kiállításon. A sikernek váratlan következménye lett, amelyet Claudet francia optikus, aki az angol fõvárosban telepedett le, a következõképpen jelentett: „A fényképezés és a sztereoszkópia, csodálatos és tökéletes egységben most arra hivatottak, hogy kiegészítsék a „phénakistiscope"-ot… semmi sem csodálatosabb a fizikában, mint a sztereoszkóp, a „phénakistiscope" és a fényképezés teljes értékû kombinációja, amellyel egy különleges jelenséget lehet elõállítani: mozgó alakokat a természethû térhatár teljes illúziójával". Tény, hogy Claudet és Dubosq társultak a probléma megoldására. Dubosq jutott el elsõnek 1852-ben egy konstrukcióhoz. Az õ sztereoszkópjához két tükör tartozott, amelyek egy lemez belsõ oldalán egymás felett elhelyezett, sztereoszkópikus képpárt tükröztek két nézõtávcsõbe. Ez a lemez eltolható volt a távcsöveket tartó lemezen. Az eltolható lemezt forgó lemezzel helyettesítve, Dubosq megvalósította a „stéréofantoscope"- ot. Erre a célra
fényképészeti úton reprodukált gépmozgásokat. A fényképeket oly módon állította elõ, hogy a gépet mozgásának egymásután következõ helyzeteibe állítva, felvételeket készített.

Terjedt az a gondolat, hogy a fényképezést alkalmazzák a „phénakistiscope"-hoz; ennek érdekében számos terv született, de a sok tervet csak többé-kevésbé követte a megvalósítás. Idézzük du Mont 49.520 sz., 1861. május 2-án kelt francia szabadalmát. Ez látszik ugyanis az elsõ megoldásnak, amely fényképezés utján valósítja meg a mozgás fokozatos felépítését oly módon, hogy a fényérzékeny lemezeket gyorsan váltja egymás után, és ezzel egyidõben szabaddá teszi a fény utját stb... „Hogy a másodperc töredéke alatt egy mozgás egymást követõ fázisait reprodukálhassam, a megvilágítás idejére a szokásos eljárásnál mozdulatlan fényérzékeny alaplemezt mozgó lemezek sorozatával helyettesítem, amelyek szabályos idõközökben váltják egymást. A lemezek elõtt, ugyancsak szabályos idõközökben és kellõ idõben, a fény útja szabaddá válik akkor, amikor a fényérzékeny réteg síkja merõleges az optikai tengelyre... Az elõbb leírt készülékek lehetõvé teszik, hogy az objektívek elé mozgó személyeket és tárgyakat helyezzek: az így készült pl. egy táncosnõrõl, egy vagy több katonáról, egy gép mozgásáról felvett képsorozatok használati jogát fenntartom magamnak, akár a szem gyönyörködtetésére, akár oktatásra szolgálnak."

Egy másik francia szabadalmat jelentett be 61.976 számmal 1864.


17. ábra

Dubosq sztereoszkópja egy állítható tükörpárat (MM) foglalt magában. A tükrök beállítása olyképpen történt, hogy a sztereoszkópikus képpárat alkotó két fényképrõl a B B' nézõtávcsövek k~eterelték a fénysugarakat. A sztereoszkópikus képek (A A')/ egymás fölött voltak elhelyezve és az (E) tartórészben voltak elcsúsztathatók. Így elképzelhetõ, hogy a sztereoszkópikus képpárokat _ amelyek egymást követõ mozgásfázisokat ábrázolnak _ egymás után váltva eljutott Dubosc az ún. „Stéréofantoscope"-hoz, amely egyszerre biztosítja a mozgást ábrázolást és a térszerûséget

Cook és Bonelli angol feltalálók 1868-ban elkészítették „Photobioscope" nevû találmányukat, amellyel kapcsolatban Cook kijelentette: „Ha lassan forgatom a készüléket, a sztereoszkópikus hatás nem következik be, ami azt igazolja, hogy a retina elveszti az elsõ képrõl kapott benyomást, mielõtt az a másodikról beérkezik. Ha gyorsabban forgatom, a hatás teljes, ami vitathatatlanul bizonyítja a szem tehetetlenségének tényét és lehetõvé teszi, hogy a különbözõ személyek szeménél ezt az idõt mérni lehessen. Ha igazam van, akkor a fényképezés mûvészetében valóságos forradalmat fogunk még látni... tájképeket, amelyeknél a fák hajladoznak a szélben, faleveleket, amelyek csillognak a napsütésben, hajókat, amelyek siklanak a vízen, melynek felülete hullámzik, majd kisimul, flották és hadseregek hadmozdulatait, végül mindenféle elképzelhetõ mozgást egészen a repülésig…"

Ezeket az elõfutárokat hallva, az ember azt hinné, hogy látták a mozit mûködni, holott az csupán ábránd volt, a végeredmény világos látásával és a probléma adottságainak teljes megértésével. A fõakadály az volt, hogy a fényképezés még nem adta meg a lehetõséget pillanatfelvételek készítésére, pedig ennek a fejlõdési foknak az elérése elõtt minden gyakorlati megoldás lehetetlen volt.

Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy Onimus és Martin orvosok által a szívverés lefényképezése 1865-ben _ jóllehet különbözõ szerzõk a film feltalálásával kapcsolatban gyakran hivatkoztak erre _ nem valósította meg, még részben sem, a mozgás fényképészeti analízisét. Nevezettek a valóságban úgy oldották meg a képrögzítést,
hogy egyetlen, hosszú expozícióval fényképezték le egy mozdulatlanná tett állat szívét. A szívverés lelassítása lehetõvé tette, hogy a szív tágulása és összehúzódása két, szélsõ helyzetének a megfelelõ, két határvonalról határozottabb érzetet kapjanak.

Még nagyon távol vagyunk a fentemlített lényeges elv megvalósításától, amit csak a pillanatfényképezés tesz majd lehetõvé, és csak ekkor fogunk reálisan a kronofotográfia területére érkezni.

Pierre Janssen kisérletei

A kronofotográfia a mozgás tanulmányozása a pillanatfényképezés alkalmazásával. Ennek megjelenése 1874-re tehetõ. Ebben az évben Pierre Janssen (1824_1807) francia csillagász megszerkesztette a „Revolver astronomique"-nak nevezett készüléket, amely lehetõvé tette számára, hogy 1874. december 8-án, Japánban lefényképezze a Vénusz átvonulását a Nap elõtt. A berendezés leglényegesebb része egy köralakú Daguerre-féle lemez volt egy csillagászati távcsõ gyújtósíkjában elhelyezve. A lemez a gátlószerkezetes fogaskerékrendszer hatására szakaszos körmozgást végzett. Ezt a lemezt az óramûves szerkezet minden 72. mp-ben egy szakasszal elfordította. Megállásakor egy köralakú takarólemez a Vénuszból érkezõ és az objektíven áthaladó fénysugarak útját a fényérzékeny lemez felé szabaddá tette. A lemez így kerülete mentén rögzítette azokat a képeket, amelyek idõben egymásután a Vénusznak a Nap korongja elõtti elvonulását mutatták.

Janssen ezeket az eredményeket bemutatta a Tudományos Akadémiának, ahol egyszersmind javasolta módszerét a járás és a madarak repülésének stb. tanulmányozására is felhasználni. Ez a javaslat azonban nem volt más, mint elõérzet és merész eszme, mert a pillanatfelvételre alkalmas szárazlemez akkor még nem volt ismeretes.* A Daguerre-féle lemez használata a csillagászati revolverben
* A szárazlemezt 1871-ben fedezte fel az angol Richard L. Maddox. (A szerk.)

Janssen kísérleteivel kapcsolatban célszerû hivatkozni W. Donisthorp-ra, aki 1876-ban kapott angol szabadalmat egy „Kinesograph"


18. ábra

Janssen készülékének a rajza, amelyet a „Bulletin de la Scoiété Française de Photographie"-ban közölt leíráshoz csatolt. (RR') _ a lemeztartó fogazott tárcsa, (P) _ Daguerre-lemez; a csillagászati távcsõ által létesített kép az (F) ablak síkjában keletkezik. A takarólemez © tizenkét ablaknyílással van ellátva. Az (M) óraszerkezet a (C) lemezt folyamatos forgásban tartja, miközben az a fogazott tárcsával (RA') csak idõszakosan kapcsolódik össze egy hajtókerék különálló fogainak útján. Ez utóbbi mindig akkor kapcsolódik be, amikor a (C) lemez eltakarja az (F) ablakot.


19. ábra

Janssen csillagászati revolvere, amelyet nevezett 1874-ben használt a Vénusz áthaladásának lefényképezésére. A berendezés mellékelt képét a „La Nature" közlte le elõször.
elnevezésû készülékre, amely fényérzékeny lemezköteget tartalmazott. Nyolc lemezt világított meg mp-ként, miközben ezeket egymás után eltávolította. A képeket papírra másolták, majd ezeket egy szalagra helyezték, és egy „Zootrope"-ban nézték õket.

Etienne-Jules Marey munkája

Ez az az idõ, amikor a francia fiziológus, Etienne Jules Marey (1830_1904) belép a mozgófényképezés történetébe. Nevezett 1859-ben doktorált és specializálta magát a mozgás tanulmányozására. Ebbõl a célból állított fel egy magánlaboratóriumot, melyet a Parc des Princes fiziológiai állomása néven ismertek, és amelynek költségeihez az állam és Párizs városa hozzájárultak. Most átadjuk a szót Marey-nek, hogy õ mondja el a kronofotográfia születését.

„Mechanikus módszerekkel évek óta tanulmányoztam a ló járását ügetésben és vágtában, automatikusan bejegyezve az állat mind a négy lábának a földön tartózkodási idejét. Ebbõl a célból a ló patkóiba gumiampullát szereltem, összekötve egy hosszú csõvel, amely sûrített levegõvel mozgatott tollban végzõdik. A nyomás alatt, amit a lábnak a talajjal való érintkezése idéz elõ, a toll egy vonalat ír le egy papírszalagra. Ez egy forgó hengerre van rögzítve, amit a lovas tart a kézében. A vonalak hosszúsága és egyidejûsége vagy egymásutánisága adják meg az idõt, valamint a támaszkodás és lábemelés kölcsönös arányát minden végtagra. Így kimutattam, hogy a ló vágtában elõször egy lábra támaszkodik, azután háromra, majd kettõre és végül egyre.

Duhousset ezredes, aki egy nagyszabású lókísérletbe volt bekapcsolódva és aki valóságos rajzoló tehetség volt, rábeszélt engem a lovak mozgását ábrázoló és kronográfia útján készült rajok üzleti értékesítésére. Ezek a képek M. Stanford-nak agy gazdag amerikainak a kezébe kerültek. Nevezett elõbb Kalifornia kormányzója volt, aki kételkedett néhány eredményben, például abban, hogy a négylábúak átmeneti helyzetükben csak egyik elsõ lábukra támaszkod

 a                                      b

20. ábra

A mellékelt képek Marey: „La Chronophotographie" címû munkájából valók. A „20.a ábra a pneumatikus regisztráló szerkezetet mutatja, amelyet a lovas a kezében tart. A 20.b ábra az egyik mozgáshelyzet kiértékelése rajzzal, a kronográfikus jelzések alapján: a ló mozgása vágtában, amikor éppen csak az egyik lába éri a talajt. Ez a valószínûtlen (pedig reális) helyzet válthatta ki Muybridge fényképezéssel végzett ellenkísérleteit.
>

21. ábra

A Muybridge által felépített berendezés, amelynél 24 fényképezõgép volt egy épület belsejében a földszinten egymás mellett felállítva. Az épületben végezték az elõkészítést és a nedves kollódiumlemezek töltését. Az épület elõtt látható a pálya útvonala, amelyen a talaj közelében szalagok vannak keresztben kifeszítve. A képen balra pedig a nagy keretekre szerelt fehér vászonfal látható, amely a fényképezéssel kapott képek körvonalainak hangsúlyozására szolgált.




22. ábra

Muybridge fényképsorozatának közvetlen reprodukciói. Az elsõ sorozat egy 1142 m/perc sebességgel vágtázó lovat ábrázol. Az 1-es és 10-es felvételek kb. egybevágó mozgásállapotot rögzítenek. A második fényképsorozat egy lépésben járó, befogott lovat mutat.

Muybridge a pálya mentén, ahol a lónak vágtázni kellett, 24 objektívet helyezett el, amelyeknek a zárait ugyanannyi elektromágnes tartotta zárva. A pályán keresztül 24 szalagot feszített ki. Az állat haladás közben egymás után szakította el lábaival a szalagokat, amelyek mindegyike egy-egy elektromágnest vezérelt, ez pedig szabaddá tette a lemezeket, amelyeken így 24 kép létesült, bemutatva az állat mozgásának sorozatát."

Az így készült képek nem voltak élesek, de az eredmény teljesen kielégítõnek bizonyult. Ami a Duhousset ezredes rajzaival való összehasonlítást illeti, a pillanatfényképezés kétségbevonhatatlanul igazolta a kronográfia megállapításait, azonban a berendezés nem kevesebb, mint 40 000 dollárba került.

1881-ben Muybridge Franciaországba utazott a Meissonier festõmûvész által a Malesherbes körúton rendezett fogadás alkalmából. Itt sikerült neki egy átalakított laterna magika felhasználásával a fényképeken rögzített mozgásokat ernyõre kivetítve rekonstruálni. Ott tartózkodása folyamán Muybridge tökéletesítette még ezt a rekonstrukciót azáltal, hogy a felvételeket Reynaud vetítõ praxinoszkópjára helyezte.

1883-ban a német O. Anschütz is elkezdett Lissában hasonló felvételekkel kísérletezni, mint Muybridge. Ugyanebben az évben a francia. A. Londe, a párizsi Salpetrière kórház fényképészeti labora


23. ábra

Londe foto-elektromos készüléke 9 db., koszorúban elhelyezett objektívet tartalmaz, melyeket egy ablakkal ellátott ernyõ egymás után eltakar. Egy elektromágnessel vezérelt, különleges kilincsmû megfelelõ idõközben egy-egy objektív elé forgatja a takaró ernyõ ablakát. Hogy a megvilágítások egymás után adott idõközönkint történjenek, az áramimpulzusokat Gaiffe-féle elektromos metronóm szolgáltatja.

tóriumának igazgatója bemutatta „foto-elektromos készülékét". Ez egy fényképezõgépbõl állott, amelynek elsõ falába, koszorúszerûen 9 db. objektívet, valamint egy 13x18 cm-es fényérzékeny lemezt he


24. ábra

Londe utoljára egy 12 objektíves 24x30-as felvevõgépet használt. Az objektíveket sakktáblaszerûen helyezte el és mindegyiket elektromágneses zárszerkezettel látta el. A készülékkel kronofotográfikus képsorozatokat lehetett felvenni a folyamatos mozgásokból. Az ábra egy trapéz egyensúlyozóról készült képsorozatot mutat, amely 1 1/2 mp alatt készült. (Eredeti rajz: E. Tautat: „Photographie animée").

lyezett el. Az objektívek elektromágneses zárszerkezeteit egymás után mûködtette. A mûködtetõ impulzusokat egy metronóm biztosította elektromos érintkezõk segítségével. Az ilyen módon köralakban elhelyezkedõ fényképek igen kisméretûek voltak. Ezért Londe késõbb egy 24x30-as kamerát is készített l2 objektívvel, amelyek egymás fölött sorban 4-4 felvételt készítettek, jobb képminõséggel.

(Folytatjuk)

VISSZA