A mozi 25 éves! Azok vették legkevésbé ezt észre, akik dolgoznak benne. A mozi és a filmszakma emberei nem jubileumok, nem ünnepek hívei, hanem a munka szolgái. A közönség nem is tudja, hogy a kinematográfia szolgálatában nemcsak az egykor fényesen kivilágított, minden comforttal ellátott, de ma világítási és egyéb tilalmakkal megtilalomfázott mozgószínházak állanak, hanem nagy és hatalmas kereskedelmi és ipari vállalatok, amelyek külföldi összeköttetésekkel rendelkeznek, számtalan alkalmazottat foglalkoztatnak, nagy apparátussal dolgoznak és sok más magyar iparággal felveszik tõkeerõsség szempontjából a versenyt.

Ezek számára tulajdonképpen - valljuk meg - nem is 25 éves a mozi. Amikor Magyarországon a mozi letelepedett, akkor ipari és kereskedelmi vállalat nem szegõdött a nyomába. Valahonnan külföldrõl vásárolt egy-két filmet a mozitulajdonos, játszotta egy darabig, azután eladta más mozgószínházaknak és így futott a film, amíg tönkre nem ment.

Csak az utolsó tíz év alatt növekedett a mozi fala mögött, vagy mondjuk talán, vászna mögött, hatalmas, terebélyes fává a moziipar és kereskedelem. Mintha a földbõl nõttek volna ki a vállalatok, amelyek szívós és becsületes versenyt fejtettek és fejtenek ki azért, hogy minél jobb, minél értékesebb külföldi és magyar filmet tudjanak a mozi vásznára vetíttetni.

Az alábbiakban rövid vonásokban akarjuk ismertetni ezeket a vállalatokat és vezetõ embereiket.

Amint jubiláris alkalmakkor, vagy karácsony és ünnepi számokban a színházi lapok megemlékeznek a színpad világának névtelen munkásairól, a világosítókról, az ügyelõrõl, a ruhatárosnõrõl, úgy akarunk e jubiláris alkalommal néhány nevet, néhány adatot feljegyezni azokról az emberekrõl és azokról a vállalatokról, amelyek nélkül - bármily fényesek is volnának a mozgószínházak - mozielõadást tartani nem lehetne.

Az abc sorrendjében számolunk be mindenrõl és mindenkirõl. Mi e könyvben történetet írunk és a történelem csak rideg, megfogható szabályok szerint igazodik. Hogy e vállalatok közül melyik dicsõbb, melyik nagyobb, azt nem a sorrend, hanem az adatok és az olvasók döntsék el.

Décsi Gyula és a magyar kinematográfia elválaszthatatlanok egymástól. Mint a Magyar Mozgóképszínháztulajdonosok Országos Szövetségének elnöke, ott harcolt a vezéri sorban fáradhatatlanul, önzetlen meggyõzõdésének lelkesedésével mindenütt, ahol a lenézett mozinak a megérdemelt elismerést, megbecsülést kellett kivívni. És mert Décsi Gyula, szerénységbõl, ezt az igazságot elhallgatja, el kellett ezt mondanunk helyette, amikor e lapon átadjuk a szót néki:

- A millenáris kiállítás idején, mint „Õs-Budavára" igazgatója, Lumière-tõl szerzõdtettem egy mérnököt és egy gépészt mozgóképelõadások rendezésére; az akkor tíz métertõl harminc méteres slágerekig terjedõ filmeket is Lumière-ék szállították. Szabad, elsötétített téren, külön belépõdíj nélkül, rendeztem ezeket az elõadásokat. Ezek a kezdetleges képek inkább nekem tetszettek, mint a nagyközönségnek.

Az a meggyõzõdés érett meg bennem, hogy határtalan ragyogó jövõje van a kinematográfiának. Azóta filmgyártással, filmkölcsönzéssel és a mozgóképszínházzal foglalkoztam; tíz év óta a Mozgókép-Otthont vezetem.

Sokat küzdöttem, sok csalódás ért emberekben és intézményekben, de megnyertem kartársaim szeretetét és nem csalódtam a filmben - ezért ennek megõszült fejjel is rajongója maradtam.

Sajnos, nem vagyok a szakma régi munkása. Alig nyolc éve dolgozom benne. Ez az aránylag rövid idõ azonban elég volt ahhoz, hogy nagyon megszeressem ezt a szakmát, mely ma már úgy a szívemhez nõtt, mintha a bölcsõdében is kinematográfiával foglalkoztam volna. De így vagyunk vele mindannyian, kik a kinematográfia rögös mesgyéjére léptünk. Az út, melyet járunk, nehéz, mégis szívesen tapossuk, mert szemünk elõtt lebeg csábító álomkép gyanánt a nagy cél: a szakma jövendõ nagysága.

Az volt a célom, néhány kartársammal együtt, hogy ezt a göröngyös utat egyengessem, hogy az utánunk jövõk ne botoljanak akadályokba. Az elmúlt esztendõk azt mutatják, hogy munkánk nem volt hiábavaló, az álom kezd valóra válni. A szakma levetette gyermekcipõit és meglepõen nagy méreteket ölt. A korábban lenézett, lebecsült, a vásári komédiásokkal egy kategóriába sorozott kinematográfiából komoly, megbecsült, közgazdasági tényezõnek elismert szakma lett. Még szembetûnõbb ez a fejlõdés, ha tekintetbe vesszük, hogy mily rövid idõ egy iparág életében 25 esztendõ.

Erõs hitem, hogy ez a folyamat állandó lesz, a csemete terebélyes fává fejlõdik s munkálkodásom méltó jutalmát fogom abban látni, ha a célt, melyért dolgozunk, elérjük, vagy legalább megközelítjük.

A moziszakmának képzett, nagytudású tagja. Újságíró, lapszerkesztõ volt. 1902-ben, még újságíró korában, az Uránia Magyar Tudományos Színháznak titkára, majd aligazgatója és igazgatója lett.

Itt szerette meg a mozit. Itt kezdte meg harcát a közhatóságokkal a mozi jogainak és népnevelõ jelentõségének elismertetése iránt. Az õ fáradozásai révén ismerték fel a hivatalos kulturális körök, hogy az iskolai és az iskolán kívüli oktatásban a mozgófényképre vár a jelen és a jövõ.

Éveken át folytatott küzdelmeinek eredménye volt, hogy az Uránia Magyar Tudományos Színház, mely addig a mozgófényképet csak illusztratív eszköznek használta, 1916-ban rendszeresítette a kizárólag mozgófényképekbõl álló elõadásokat, az õ vezetése emelte az Urániát az ország egyik elsõ mozgószínházává.

Tudományos és irodalmi téren is mûködött. Az Uránia-színház több nagysikerû darabjának és igen sok színpadi cikknek írója.

Dicséretes, önzetlen munkásságát tisztelte meg a Mozgószínháztulajdonosok Országos Szövetsége, amikor 1919 decemberében dr. Szabó Ödönt a távozó Décsi Gyula helyébe a Szövetség elnöki székébe emelte.

Néhány évvel ezelõtt a legnagyobb mûvészi és irodalmi szenzációk egyike volt A boldogok szigete címû film. Reinhardt Miksa, a kiváló berlini színházigazgató rendezte és fõszerepeit Mátray Ernõ és Leopoldine Konstantin játszották. A tiszta artisztikum volt ez a kép. Egy évvel rá egy másik film maradt sokáig a mozik mûsorán, a Gladiátorok és akik látták, a világ egyik legnagyobb mozisikeréhez, a Quo Vadis?-hoz hasonlították. Mind a két filmet az Általános Mozgóképipari Vállalat hozta Magyarországra, sok más egyéb nagy filmen kívül. A vállalat cége szinte együvéforrott igazgatójának, Deák Jenõnek a nevével. Deák Jenõ a diplomás pályát cserélte fel a mozival, mert öt évig a Ganz-Danubiusnál volt mérnök, azután a Reichel és Heisler cégnél évekig fõmérnök. Legelsõ alapítása a Bioskop országos mozgóképipari és mûszaki vállalat volt, amely 1911-ben alakult. Modern amerikai szellemben dolgozott ez az elsõ nagyszabású filmkölcsönzõ vállalat Magyarországon, de a nagystílû vállalkozást az akkori magyar kinematográfia még nem bírta el. Deák Jenõ a balkáni háborúban Boszniában teljesített katonai szolgálatot, majd hazatérve, mostani vállalatát alapította, amelyet azonban 1914-18. években magára kellett hagynia, mert a harctéren szolgált. Most a háború végeztével újult erõvel fogott neki a munkának és két olyan filmmel kezdi meg a béke korát, amilyennel a háborút kezdte. Egyik filmje Tolsztojnak Sergius atya címû remekmûve, a másik pedig a Vérzõ aréna címû klasszikusan tökéletes alkotás. A legközelebbi jubileum alkalmával már e filmek is a kinematográfia klasszikus alkotásai között fognak szerepelni.

A mai nagyszerûvé fejlõdött magyar filmtechnikának fényes bizonyossága a legtökéletesebb pesti filmkészítõ-mûhelyek egyike a IX., Liliom-utca 28. szám alatt lévõ Astoria-filmgyár és filmlaboratórium. Alig három évvel ezelõtt alakult meg ez a ma már elismerten elsõrangú vállalkozás, amelyet 1917-ben létesített Adler Miksa, a jeles operatõr dr. Hauser Bélával, a szakma régi, agilis tagjával egyetemben. A háborús esztendõk hallatlan nehézségeit szinte hihetetlenül könnyedén és biztonsággal küzdötte végig az Asoria, úgy, hogy ezidõszerint a hazai filmpiac egyik legszámottevõbb filmlaboratóriumai közé tartozik, amely gyors, pontos, szakszerû és nagyarányú teljesítõképességével általánosan kedvelt és keresett. A modern technika minden eszközével felszerelt hatalmas telep naponta nem kevesebb, mint 5000 méter film kikészítésére van berendezve és úgyszólván az összes fõvárosi filmkölcsönzõvállalatok és filmgyárak számára dolgozik. Munkakörébe tartoznak a filmfeliratok rajzolása és fotografálása, negatívelõhívás és kopírozás, rendes és vegyi virazsírozás, perforálás, anyagvizsgálás, filmbõl és fénykép után való nagyítások, fotók, diapozitívek készítése s általában minden olyan munka, amely a film technikai elkészítésével kapcsolatos.

Idõközben Adler Miksa kiválásával jelentõs változások állottak be az Astoriánál. A vállalat egyik alapítójának helyét dr. Neuhaus Pál, ugyancsak elismert, régi tagja a magyar mozgóképszakmának, foglalta el, akinek lankadatlan, szakszerû munkálkodásával, amelyhez dr. Hauser Béla kipróbált gyakorlati mûködése is hozzájárult, új fejezet nyílott az Astori történetében. Rövidesen külön film-, fotó- és diapozitív-osztály létesült, amelynek mindegyike a legkiválóbb szakemberek vezetése alatt mûködik és olyan munkát produkál, amely büszkeségére válik a hazai filmtechnikai kultúrának s amely a külföldi versennyel szemben is jól megállja a helyét.

Újabban nagyarányú építkezések folynak a gyár telepén, amely mellett a külföldi tapasztalatok egybevetésével egy óriási felvevõ-mûterem készül kizárólag bérmunkák számára. A legnagyobb komforttal és rendkívül praktikusan épülõ atelier, amely mellett szabad színpad is lesz, 30 Jupiter-lámpával rendelkezik majd és melléképületei között ott fogjuk találni a jól felszerelt díszlettárat, a különbözõ szcenikai mûhelyeket, öltözõket stb. Az ismert tervek alapján bizonyos, hogy az Astoria hamarosan üzembehelyezhetõ mûterme vetekedni fog a legtökéletesebb pesti filmatelierekkel. Külföldön, fõleg Németországban már régóta létesültek ilyen mûtermek, amelyek csupán bérbeadással foglalkoznak, nálunk az Astoriáé lesz az elsõség ezen a téren. Amíg a laboratóriumi vezetést továbbra is dr. Hauser Béla látja el, addig a mûtermi irányítást dr. Neuhaus Pál vállalta.

A legszebb, a legnagyobbstílû perspektíva nyílik meg az Astoria-filmgyár elõtt, amely eddig is jelentõs mértékben vette ki részét a magyar filmipar elõbbrevitelében, de amely ezentúl, mint arra az újabb események alapján bátran lehet következtetni, még fokozottabban áll majd a hazai kinematografikus technika szolgálatában.

Annak illusztrálására, hogy az Astoria gondos, pontos és tökéletes munkálkodásával mennyire favorizált mûhelye lett az itteni filmpiacnak, néhány konkrét esetet említünk fel. Legutóbb az Omega-filmgyár most készült mozgófényképkolosszusának, az „O'hara"-nak, majd a Mobil-gyár részére a „Pán sípja"-nak, végül a Deésy-féle Hollay-sorozat összes filmjeinek laboratóriumi kikészítését végezte el olyan bravúros eredménnyel, amely újabb diadalát jelenti a magyar filmtechnika naggyáfejlõdésének. Hogy teljes legyen az ismertetésünk, nem lehet megfeledkezni az Astoria operatõrjeirõl, Altmayer Istvánról, Karbán Józsefrõl és Arany Ferencrõl (a Hollay-filmek operatõrje), akik mindannyian régi, gyakorlott szakemberek.

Csatazaj közepette, épp a világháború kellõs közepén alakult meg az Astra-filmgyár. Születése arra az idõre esik, amikor a hazai filmgyárak alapításait, még a szakkörökben is megmosolyogták s amikor ennek dacára, vagy talán épp ezért, komoly, nagy verseny indult meg az ifjú gyárak között. De amíg a legtöbb kezdõ filmgyár az anyagi megerõsödést tartotta szem elõtt és erre irányította fõ törekvését, az Astra már ebben az idõben is az anyagi erõnél többre becsülte a gondos szellemi felkészültséget. Ilyen helyes, mondhatnók, nemes gondolat természetesen inkább csak mûvészlélekbõl, mint egy hideg, számító kereskedelmi fõbõl fakadhatott. Mert az Astra-filmgyár alapítója mûvészember volt. Balogh Béláné, az elhunyt nagynevû Papír Sándor színházigazgató özvegye, aki maga is színpadon mûködött, sõt férje halála után magára vette a színházigazgatás súlyos gondjait, létesítette az Astrát, Balogh Bélával együtt, aki a magyar filmrendezõk között szinte elõször találta meg azt a helyes irányt, amelyen a magyar film eljuthat az itthoni közönség kegyeibe, a külföldön pedig az igazi mûvészetet értékelõ érdeklõdés központjába.

Az Astra elsõ filmje az Elnémult harangok volt, de már a Toprini nász, Obsitos, Vengerkák, Pál-utcai fiúk olyan hatást váltottak ki, amely megmutatta az utat, amelyen az Astra haladni kívánt.

Az Astránál, mint fentebb is írtuk, nem hiányzott a mûvészi erõ. De azt alapítói is belátták, hogy a mûvészet egymagában nem minden, ha annak nemes kilengéseit nem értékesíti az ügyes üzletember. Ez a szépségfolt azonban nyomban megszûnt, amikor az Astra-gyárat átvette Oláh Gyárfás Mihály természetesen maga mellett tartván a gyár eddigi mûvészi vezetõit. Oláh Gyárfás mûködésérõl könyvünk más helyén emlékezünk meg.

Balogh Béláék a múlt évben az Astrától megváltak, a Starhoz szerzõdtek, s az Astra, amely kereskedelmi szempontból már a legjobb kezekben volt, most meg viszont mûvészi vezetés nélkül maradt.

Ezt a gordiusi csomót aztán a legügyesebben oldotta meg Heltai Jenõ, aki az Astra részvénytöbbségét a napjainkban megszerezte és így az egész gyár irányítását kezébe vette. Heltai Jenõ mûvészember és egyúttal színigazgató is. Benne tehát párosul a két kellék, amely egy modern filmgyárnál a mai hatalmas versenyben elengedhetetlen, a mûvészet és a helyes kereskedelmi felfogás és szervezõ erõ.

Heltai Jenõ színpadi karrierjét Óbudán, a Kisfaludy Színháznál kezdette meg, amelyet akkor Serly Lajos igazgatott. Tenorista és bonvivant volt, honnét Nagyváradra, majd a Magyar Színházhoz került. Ambíciója azonban tovább hevítette Heltait s mûvészetének szép elismerése volt az, amikor Debrecen városi színházának igazgatójává választotta.

Heltai Jenõ mûvészi tudásának, nagy színpadi ismereteinek egész tárházát viszi bele az Astra-filmgyárba. Óriási tervek foglalkoztatják, miknek keresztülvitelére a rendelkezésére álló nagy apparátussal már javában folynak az elõkészületek. A mai anyag- és díszlethiánynál felbecsülhetetlen érték, hogy Heltai debreceni színházának teljes ruha- és kelléktárát, melynek Budapestre szállításához harmincnyolc vasúti kocsira volt szükség, az Astra tulajdonába engedte át.

Heltainak kiváló segítõtársa Oláh Dezsõ, aki az Astra irányításában eddig is tevékenyen rész vett. Oláh Dezsõ, aki Heltai Jenõ vezérigazgató oldalán a gyár üzemvezetõ-igazgatója, középiskolai direktor volt. Oláh különösen a filmgyártás és kölcsönzés ügykezelésének modern és gyakorlati fejlesztésével érte el sikereit. Az iskola egykori szerény pedagógusának, értékes útmutatásaiért, hálás lekötelezettjei lettek a kultúr- és hazafias propagandafilmek, amiknek készítésében Oláh Dezsõt vezetõ hely illeti meg. Õ a magyar filmgyártás elsõ szakértõ pedagógusa.

Bár Heltai, mint kiforrott színházi ember, tisztában van a filmrendezés technikájával, mégis, tekintettel a vezérigazgatással járó egyéb teendõkre, helyesnek találja, hogy egy jeles filmrendezõt ültessen maga mellé. Csak egy oly kiváló színházi szem, mint Heltaié, választhatott oly pompásan, amikor az Astra rendezõjének Lajthay Károlyt tette meg. Lajthay már a színpadon is kitûnt intelligenciájával, körültekintõ gondos játékával, elõkelõ mûvészetével. Oly képességek ezek, amelyek egy filmrendezõnél sem maradhatnak el hatás nélkül.

Heltai Jenõ, Oláh Dezsõ, Lajthay Károly, ezek a nevek, ilyen erõk elképzelhetõ-e, hogy nem a legtökéletesebbet fogják megalkotni. Eddig is már három darab rendezéséhez fogtak, amelyek között van Az ember tragédiája.

Íme, ilyen zsánerban kezdi meg az új Astra a magyar filmgyártás második negyedszázadát.

Aki nem ismeri a kinematográfia belsõ struktúráját, az nem is sejti, hogy e szakma, vagy mûvészet, vagy - mondjuk - iparmûvészet egyes ágazatai között milyen nagy szakadékok, milyen eltérések, sõt nyíltan kimondhatjuk, milyen nagy érdekellentétek vannak. A filmgyárak érdekei természetesen mások, mint azoké a vállalatoké, amelyek külföldi filmeket importálnak és azokat hozzák forgalomba. Viszont a mozgószínházak érdekei ismét ellentétesek a kölcsönzõkével, aminthogy a vevõ érdekei csak nagyritkán egyeznek meg az eladó érdekeivel. Tréfából és komolyan, de a mozgószínháztulajdonosok úgy egyénileg, mint összesen természetesen mindig egymás hajában vannak, de az összeveszés, amely néha igen éles, mindig kibéküléssel végzõdik, hiszen utóvégre egymásra vannak utalva.

Éppen e meggondolás után érdekes az Atlantic filmvállalat sorsa. Bolgár Samu, a szakma egyik régi és érdemes tagja hozta létre ezt a vállalatot, még pedig úgy, hogy össze próbálta egyeztetni a kölcsönzõ érdekeit és szempontjait a mozitulajdonos szempontjaival és érdekeivel. Rein Jenõ, a nagyváradi mozgószínházak tulajdonosa volt a társa Bolgárnak ebben a vállalkozásban és a két szempont összeegyeztetése kitûnõen sikerült. Bolgár Samu a múlt év elején kivált a vállalatból és a szép reményekre jogosító iroda egyszerre gazdátlan maradt. Nagyváradot ugyanis - mint ismeretes - a románok megszállották, nálunk a kommün uralkodott és vágott el bennünket minden külföldi összeköttetéstõl. Nagyvárad pedig, sajnos, külfölddé lett és Rein Jenõtõl és nagyváradi társaitól a vállalat budapesti vezetõsége semmiféle útmutatást nem tudott kapni.

A világpolitika ismét fordult, a románok megszállották Budapestet és az Atlantic-filmvállalat sorsa újból fordult egyet. Ami az egész országnak rossz és elviselhetetlen teher volt, a román megszállás, az e részvénytársaságnak véletlenül hasznára vált. Helyreállt az összeköttetés Nagyvárad és Budapest között, a nagyváradi igazgatóság közgyûlést hívott egybe november 23-ára, ezen a közgyûlésen egy millió koronára emelték fel a részvénytársaság alaptõkéjét és felhatalmazást adtak a vállalat budapesti vezetõinek, Kaufmann Jenõnek és Kovács Sándornak, hogy nagyarányú vásárlásokkal tegyék emlékezetessé az Atlantic filmvállalatnak idei szezonját.

Kaufmann Jenõ és Kovács Sándor, a budapesti fiók két igazgatója külön nevezetességei a moziszakmának. Mindkét igazgató más, idegen szakmából szakadt bele a kinematográfiába. Amikor Bolgár Soma a kommün vége felé kilépett a vállalatból, ez a két igazgató öntudatosan, merészen átvezette a vállalatot a nehézségeken, kikerülték a sok Scillát és Charybdist, amely a bevásárlásoknál és egy filmkölcsönzõ-vállalat minden mûködésénél elsüllyedéssel fenyeget és ma már a moziszakma tökéletes self made manjei. Igen nagy segítségükre volt e nehéz munkájukban Kiss István, a szakma egyik legrégibb szakembere, aki a részvénytársaság filmkölcsönzõ osztályát vezeti és szakértõ szempontból valóban páratlanul tökéletes eredményeket ért el.

A románok visszavonultak, ma az összeköttetés megszakadt a budapesti iroda és a nagyváradi igazgatóság között, de ma már ez nem akadályozza meg a vállalatot mûködésében, ma már nincs semmiféle veszedelem és a vállalat bizonyára meglepetéssel fog szolgálni igazgatóságának, mikor - reméljük, mielõbb - újból meglesz az összeköttetés valamilyen módon Budapest és Nagyvárad között.

A vállalat magas nívójának, a vezetõség hozzáértésének egyik legjobb bizonyítéka, hogy az idény legkomolyabb értékû szenzációját, a Mária Magdolnát, az Atlantic hozta be Magyarországra. Nem a vásári attrakciók érdeklik a vállalatot, hanem azok a filmek, amelyek mûvészi produkciók, amelyek nemcsak a szemnek, hanem a szívnek is nyújtanak. A Mária Magdolna megérdemelt nagy sikert is aratott eddigi elõadásain. A krisztusi történetnek oly értékes, oly tiszta mûvészettel való megörökítése ez a film, hogy a hasonló irányú és fajtájú filmlegendák egyike sem tudja felvenni vele a versenyt. Mária Magdolna szerepében a közönségnek egy új mûvésznõt volt alkalma megismerni Ileana Leonidoff személyében. Egész különös játékmodora, megrázóan erõs és aláfestett mozdulatai és gesztusai a legtökéletesebb drámai színésznõkhöz teszik hasonlóvá. Egy másik - az átlagtermés fölött messze kimagasló - attrakciója lesz a fiatal és viszontagságokon átment vállalatnak Alfréd Lindnek legújabb alkotása, az Alkohol. Alfréd Lind rendezte A haláljockeyt és a Circus Wolfsohnt. És ez mindent megmond. Alfréd Lind legutóbbi munkái - a fentemlített két film - óta hallatlanul sokat tökéletesedett a filmtechnika, a filmmûvészet és Alfréd Lind felett sem múltak el nyomtalanul ezek az esztendõk. Mindazzal, amit az utolsó három esztendõben haladt a kinematográfia, tökéletesebb lesz az Alkohol az elõzõ filmeknél. Ez pedig nagyon sokat jelent.

Az Alkoholnak méltó pendantja lesz a vállalat másik jövendõ nagy filmje, a Nerven címû dráma, amelyet egy másik sikerekben gazdag rendezõ, Robert Reinert készített, ugyanaz a Robert Reinert, aki rendezte és írta a Homunculus-sorozatot, amely szintén páratlan produkció volt. A bûnvirág, James Morrison kalandja, A vörös kocsma - mind olasz Cines gyártmányok.

A két nagy attrakciót természetesen nyomon követi sok egyéb kisebb, de a maga nemében feltétlenül értékes filmtermék és ha az Atlantic-filmvállalat fiatalsága lehetetlenné teszi is, hogy róla hosszú történetet írjunk, nem volt szabad kihagynunk a jövõjének nagyszerûsége miatt akkor, amikor a negyedszázados határkõnél végigpillantunk a magyar filmkereskedelmen.

Filmkölcsönzõ Vállalata

Igen érdekes jelensége a magyar filmiparnak, hogy egyéni cégek alig vannak a szakmában. Minden cégnek valami könnyen megjegyezhetõ neve van, de viszont érdekes tünemény az is, hogy ezek a cégek, bármily általános márka alatt dolgozzanak is, valósággal hozzáfûzõdnek az igazgató személyéhez. A legtöbb céget még ma is az vezeti, aki megalakulásakor vezette. Van azonban egy cég, ahol a külföldi vonatkozást elfedi az egyéni név. Ez a cég Colussi Béla filmvállalata, amely nem más, mint a legnagyobb német filmkonzernek egyikének budapesti képviselõsége. A Colussi-cég ugyanis a berlini Decla-Bioscop konzern termékeit hozza Magyarországra. A budapesti piac azonban sokkal jobban ismeri Colussi nevét, mint a Decla márkáját. Colussi egyike a legrégibb szakembereinknek. Mûködését még a Léon Gaumont párisi filmgyár budapesti fiókjának megalapításával kezdte, majd az Eclair francia filmgyár budapesti filmkölcsönzõjét vette át. Mikor a háború kitört, az Eclairrel természetesen minden összeköttetés megszûnt és Colussi a maga terhére folytatta a vállalatot, majd megalapította a Kinema részvénytársaságot. E részvénytársaságot a múlt év elején átadta a Hungária banknak és megállapodást kötött a berlini Decla-gyárral a magyar piac ellátására vonatkozólag.

Most a Decla-gyár fuzionált a Bioscop-konzernnel és a jövõre a leghatalmasabb filmvállalatok egyike lesz Colussi Béla filmvállalata. A cég hozta a múlt évben A szerelem pokla és idén A szerelem hiénái címû hatalmas erkölcsdrámákat és a cég ismertette meg a magyar közönséget oly kiváló mûvészekkel, mint Ressel Orla, Carole Toelle és Carl de Vogt. A vállalat idei attrakciói közül messze az átlag felé emelkednek például a Sodoma, a Harakiri, A haláltánc, A szerelem szigete és A párduc.

Colussi neve be van írva már a magyar kinematográfia történetébe, az elsõ huszonöt évben is, de biztos, hogy vállalata viszont a második huszonöt évben fog domináló helyzetet elfoglalni.

Egészen a magyar filmgyártás elõidejéig kell visszamennünk, ha a Corvin-filmgyár munkájáról, történetérõl akarunk beszámolni. Ez a hatalmas filmgyár, amely ma úgy belföldön, mint külföldön már elõkelõ helyet vívott ki magának produkcióival, valóban kis magból fejlõdött ki és fejlõdési etappejai egyben a magyar filmgyártás fejlõdési állomásait jelentik.

A Corvin-filmgyár megalapítója dr. Janovics Jenõ, a kolozsvári Nemzeti Színház nagytehetségû és nagymûveltségû igazgatója volt. Janovics már régebben is készített filmeket Proja-márka alatt és e filmek a Projectograph utján kerültek a közforgalomba. Néhány film elkészítése után azonban elég erõsnek látta magát dr. Janovics arra, hogy önállóan dolgozzék és Kolozsvárott mûtermet építtetett fel, Budapesten pedig felállította a Corvin-filmgyár kölcsönzõ irodáját. A gyár fõrendezõje ekkor Korda Sándor lett, aki ennél a vállalatnál fejlõdött olyan naggyá, hogy ma már külföldön, a bécsi Sascha-gyár kötelékében értékesíti tudását és mûvészetét.

A Corvin-filmgyár mindjárt az elsõ évében tiszta mûvészeti és irodalmi eszközökkel kezdett dolgozni. A legnagyobb meglepetést egy új filmprimadonna felfedezésével keltette. Az új filmprimadonna Berky Lili volt, aki rövid idõ alatt a legnagyobb népszerûségre tett szert a Corvin-filmekkel. Az erdélyi tájak gyönyörû részletei, a finom és irodalmi stílusú témák, a pompás és hozzáértõ rendezés és a kitûnõ színészek csakhamar kedveltté tették a Corvin-márkát a moziközönség elõtt.

A következõ évben a Corvin-filmgyárhoz társtulajdonosi minõségben belépett Pásztory M. Miklós, aki a legrégibb moziszakemberek egyike Magyarországon és aki elõször vette programmjába hazánkban az igazi magyar alkotásoknak, a népszínmûveknek a megfilmesítését. Pásztory mûködése minden tekintetben hasznára volt a Corvin-filmgyárnak, mert magyaros stílust vitt be a filmekbe, amelyeket rendezett.

A Corvin-filmgyár Pásztory Miklós és Korda Sándor vezetésével kezdett igazán fellendülni. Ekkor készített filmjei már oly tökéletesek voltak, hogy külföldre is kikerültek és ott is igen nagy sikereket arattak. A Corvin-filmgyárnál lépett fel elõször neki megfelelõ szerepben Lenkeffy Ica, Gál Gyula, Rátkai Márton, Gyárfás Dezsõ és a színészvilág sok kitûnõsége. A Corvin-gyár ekkor nagy tõkeérdekeltséget vont magához és átalakult részvénytársasággá egy millió korona alaptõkével.

Amikor a világháború elzárta mindenfelõl az ország határait és a magyar filmgyártás elõtt új lehetõségek nyíltak meg, akkor a Corvin-filmgyár alaptõkéjét elõbb két és fél millióra, majd öt millióra emelte fel. A legkitûnõbb szakemberek léptek be ekkor a Corvin kötelékébe, az üzleti részt Pásztory Miklós vezette, a rendezést Korda Sándor és Garas Márton végezték, a scenikusa a gyárnak Márkus László, dramaturgja pedig Vajda László lett. A Corvin-filmgyár ekkor már nemcsak a mûvészi értékre, a filmek mûvészi megalkotására vetette a fõsúlyt, hanem egyenesen irodalmi témákat dolgozott fel filmen. Ekkor kerültek sorra a Jókai-filmek, amelyek a magyar filmgyártás legklasszikusabb termékeihez tartoznak és amelyeket a gyár páratlan áldozatkészséggel készített el. Ugyancsak a Corvin-filmgyárból került ki Mikszáth Kálmánnak Szent Péter esernyõje címû filmje, valamint Bródy Sándornak, Szomaházy Istvánnak és Molnár Ferencnek nem egy irodalmi remekmûve.

1919-ben a Corvin-filmgyár biztosítani kívánván filmjeinek a legnagyobb nyilvánosságot és elterjedtséget, érdekeltséget vállalt a fõváros két legnagyobb mozgószínházánál, a Mozgókép-Otthonnál és az Uránia-színháznál, amelyek, tõkében megerõsödve, a fõváros legnívósabb mozgószínházaivá lettek.

Az idei szezonban ismét nagy átalakulásokon ment keresztül a részvénytársaság. Alaptõkéjét nyolc millió koronára emelte fel és e hatalmas tõkét, amelyben már külföldi érdekeltség is résztvett, arra használta fel, hogy mûtermét, amely a legjobban fölszerelt budapesti filmatelierek közé tartozik, teljesen világvárosi nívóra emelje és minden modern felszereléssel ellássa. A Corvin-filmgyár díszlet-, kellék- és bútorraktára ma már Európa legjobban felszerelt raktárai közé tartozik és így természetes, hogy filmjei, az Ave Caesar, a Yamata, A fekete tulipán, a Fehér rózsa, A lélekidomár, az idei szezon legnagyobb sikerei közé tartoznak.

A gyár újabban Hevesi Sándort dramaturgjául szerzõdtette és így most dr. Molnár Dezsõ vezérigazgató és Pásztory Miklós ügyvezetõ igazgató kereskedelmi vezetése mellé méltón párosul Hevesi Sándor és Garas Márton mûvészi munkája.

A Corvin-filmgyár ilyen módon tõkében és erõben meggyarapodva tud majd tovább dolgozni, hogy ha az országhatárok végleg felszabadulnak, az egész világon dicsõséget szerezhessen a magyar névnek és mûvészetnek.

Ebben a könyvben, a huszonöt esztendõs mozi történetében megemlékezünk az egyik legrégibb pesti moziról, annak kapcsán, hogy a zseniális feltaláló, Edison, a bíróságtól kérte, hogy tiltsa meg a budapesti Edison mozgónak a õ neve viselését. Az Edison színház azonban, mely részvénytársasági alapon még 1907. évben alakult meg dr. Hertzka és Keleti igazgatók vezetésével, nem tartotta nevét a nagy Edisonra megszégyenítõnek, sõt úgy vélte és joggal, hogy ép Edison lángelméjének hódol, mikor nemcsak színházát, de az ezzel kapcsolatban 1908-ban létesített filmgyári, berendezési és külföldi filmeket kölcsönzõ osztályát is õ róla nevezi el. Így született meg az Edison filmkölcsönzõ, melyet 1912-ben Moskovitz Benõ vett át, akivel együtt Heller Adolf cégvezetõje lett a vállalatnak. 1914-ben Heller Adolf megvette a filmkölcsönzõt és azóta, mint egyedüli tulajdonos vezeti azt.

Heller Adolf nem tartozik a nagyhangú, reklámmal dolgozó üzletemberek közé. Csendesen, szolid alapokon, de kiváló szakértelemmel dolgozik és igyekszik hû lenni vállalata nevének viselõjéhez, amennyiben produktumainak javarészét mindenkor az újszerûség jellemzi.

Az Edison-cég fedezte fel és hozta forgalomba Magyarországon a háborús évek elõtt nagy sikereket elért nevezetesebb olasz filmeket, úm. Hesperia, Ambrozio, Itala, Cines, Pasquali és Aquilla filmeket, valamint a híres amerikai filmek közül a Vitagraf, Kalem és Lubin filmeket, míg a háborús évek alatt a német filmiparra fektette a fõsúlyt és sikerült is neki a legnagyobb német slágerek közül „A fekete huszár"-t, Harry Piel filmjét és a leghíresebb és legnagyobb német filmstarnak, Lotte Neumannak filmújdonságait megszereznie, úm. „A szerelem számûzöttei"-t, „Amit az erdõ mesél", Richard Scovronek poetikus regényét 2 részben, 9 felvonásban, mely utóbbi filmnek nagy érdekességet és nagy vonzó erõt ad az a betétdal, melyet dr. Mihályi Ernõ, a kiváló énekes szerzett és énekel, továbbá Franz Hoffernek, a kiváló német rendezõnek vígjáték és dráma újdonságait, a nagy sikereket aratott: „A harang" Schiller költeménye; „Az ördöngös asszony", „A saverni koldus", „A sors kovácsa", mindkettõnek szerzõje Werner Krausz, végül a legújabban megjelent „Kaland a pensióban" vígjátékot, fõszerepben Lina Saltennel és a The Royal Vio Mozgóban áprilisban játszott és rendkívül nagy sikert aratott slágervígjátékot: „Csendélet Mucsán", a fõszerepben a bájos Lia Ley-el. Ugyancsak a The Royal Vio Mozgóban jelentette meg a cég április hó 24-én Lotte Neumann filmstarral a fõszerepben a „Hajnalhasadás" címû filmet (egy házasság regénye 6 felvonásban), megjelenésre vár azonkívül május havában egy igen kiváló film, melynek nagy érdekességet kölcsönöz az, hogy szerzõje és fõszereplõje is a híres filmstar, Lotte Neumann; címe „Játék a tûzzel", filmjáték 4 felvonásban.

Ezeken kívül megjelenésre vár még az idei saisonban már a szakbemutatón is nagy elismerést nyert „Opium" címû film, mely a német filmiparnak egyik legnagyobb mestermûve, rendezõje a közismert Robert Reiner. Ezt a filmet, tekintve a nagy érdeklõdést, három példányban hozza forgalomba a cég, hogy a filmet a közönség minél szélesebb rétegeiben tegye közismertté. Sikerült a cégnek ezen film monopoljogát egyúttal Jugoszlávia, Románia, Bulgária, Török- és Görögország részére is megszereznie.

A cég már szorgalmasan készül a jövõ szezonra. „Hazatérõ múlt" színmû 5 felvonásban, „Lemondás" dráma 4 felvonásban, továbbá „Az aranyhajú Comtess", színjáték 5 felvonásban, valamennyi Lotte Neumannal a fõszerepben, a két Friedrich Zellnik film „Das Geschlecht der Schelne" kalandordráma, a fõszerepben Friedrich Zellnik és Lia Mara és „Sturmflucht" dráma 4 felvonásban, a fõszerepben Friedrich Zellnik, Medi Cristian és Ferdinand Bon - ezeket a neveket fogja leggyakrabban hallani a mozi közönsége. Ezeket a filmeket Magyarországon kívül Jugoszláviában is az Edison-cég hozza forgalomba. Persze, ha megnyílnak az ellenséges országok határai, úgy a filmjei sikerét növelni fogják azok az olasz és amerikai gyárak képei, amelyekkel már a háború elõtt is kitûnt az Edison filmkölcsönzõ és amellyel megszerezte magának és képeinek a közönség érdeklõdését és elismerését.

VISSZA