(The Restauration of Archives Using Digital Techniques. Journal of Film Presevation, 54 (1997): 35-39.)
BEVEZETÉS
A legújabb átíró-rendszerek, mint a Cineon vagy a Domino, bebizonyították, hogy a filmrõl filmre kopírozás hatékonyan elvégezhetõ digitális technológiával is adatveszteség és minõségromlás nélkül; ezt nevezzük transzparens vagyis áttekinthetõ módszernek. Ezeket a rendszereket eredetileg azért fejlesztette ki a filmipar, hogy digitális úton manipulálni lehessen a rögzített képet anélkül, hogy azt a film minõsége szemmel láthatóan megsínylené.
A rendszerrel szemben támasztott alapkövetelmény nem csekély: minden egyes filmkockát olyan felbontásban kell letapogatni, ami megfelel a celluloid szemcsézetének (általában 3000 x 4000 pixel). Az így kapott jelet betöltik egy munkaállomásba, ahol a képet módosítják, majd a végsõ verziót visszaírják filmre. A módszer lényegét tekintve alkalmasnak látszik archív filmek restaurálására akár kockánként digitális/elektronikus úton.
Szabványos televízió-rendszerek
A film hibáinak egy részét ki lehet javítani vagy el lehet takarni a ma használatos digitális televíziós technikákkal. Megfelelõ eszközök vannak a szemcsésség, a filmpiszok vagy a karcok eltüntetésére, a szín és a kontraszt (gamma) javítására, a képremegés megszüntetésére. Van azonban mindennek egy hátulütõje is: nevezetesen, hogy a kép innentõl kezdve a televíziós kép felépítésének fog megfelelni. Általában úgy gondolják, hogy ez csupán a televíziós szabvány sorszerkezetében jelentkezik, pedig más gondok is adódnak, mint például az adott rendszerek korlátozott felbontása, vagy a 24 kocka/másodperces sebesség átalakítása 30 kocka/másodpercre az 525 soros rendszer esetében. A 625 soros rendszernél ez nem jelent problémát, hiszen a 24 kocka sebességû filmet le lehet játszani 25 kocka/másodpercen, illetve ugyanúgy lehet dolgozni vele és manipulálni, mint a szabványos digitális videójellel. A végeredmény gond nélkül visszaírható filmre és helyesen lejátszható 24 kocka/másodperccel.
A harmincas évek óta ugyanazt a módszert használják a televíziós kép filmre rögzítésénél: a katódsugárcsõ felületén megjelenõ képet fotografikus úton rögzítik. A televízió valós idejû rendszer, vagyis a képet alkotó jel, sor, mezõ és kocka pontosan meghatározott idõtartamra jelenik meg a képernyõn. Egy kocka két összefûzõdõ (interlaced) mezõbõl áll. A két mezõ megjelenése közötti idõtartamot eredetileg az határozta meg, hogy mennyi idõ telik el, amíg az elektronnyaláb az egyik mezõ végétõl a másik mezõ elejére siklik. A 625 soros rendszer esetében ez kb. 1,5 millisecond. Gyakorlatilag lehetetlen a filmet egy kockával elõbbre tekerni ennyi idõ alatt. Ezért az maradt az egyetlen megoldás, hogy a két mezõbõl csak az egyiket fényképezték le, és a másik mezõ megjelenése alatt haladt a film a következõ üres kockára, ami viszont azt jelenti, hogy a függõleges felbontás a felére csökkent. Végül sikerült olyan kamerákat kifejleszteni, amelyek a sorkioltásnyi rövid idõ alatt képesek voltak a következõ kockára állni, ezeket azonban hamar felváltotta az egyre fejlettebb mágnesszalagos rögzítés.
A dilemma
A nagyfelbontású rendszerek, mint pl. a Cineon, egyszerre egy kockát alakítanak digitális jellé. Ezt a nagy felbontású digitális kép tárolási módszerének a fejlesztése tette lehetõvé. Óriási adatmennyiségrõl van szó, és a folyamat 20 másodpercet vesz igénybe kockánként. Ehhez hozzá kell adni az egyes képek helyreállítására, módosítására és az egész anyag filmre visszaírására fordított idõt. A ma használatos technológiával lehetetlen a filmet ilyen nagy felbontásban valós idõben átírni és digitálisan módosítani. Ennek az az oka, hogy a nagy felbontás óriási adatmennyiséget jelent, aminek a feldolgozásához hosszabb idõ szükséges, ha meg akarjuk õrízni a kívánt minõséget.
A televíziós restaurálás lehetõvé teszi azokat a fizikai módosításokat, amit valós idejû átjátszásnál alkalmazni lehet. A végeredmény természetesen alatta marad a film minõségének, hiszen magán viseli a televíziós rendszer szerkezetét és korlátait.
Az archív filmek restaurálásával szemben támasztott ideális követelmények a következõk: átláthatóság, hibamentesség, nagy felbontás és valós idejû restaurálási technika.
Vizsgálat
A Brit Filmintézet Nemzeti Film és Televízió Archívuma nem tett le arról, hogy megtalálja az archív filmek valós idejû restaurálásának módját. Ennek érdekében azt a döntést hozták, hogy legelõször is a filmrõl filmre történõ átírás átláthatóságának a lehetõségét derítik fel a digitális videotechnika alkalmazásával.
A kiválasztott archív film olyan rövid jelenetbõl állt, amit a hagyományos televíziós technikával nem lehetett volna rendesen átírni, mert a részletgazdag filmkép és a televíziós sorok szerkezete interferenciát eredményezett volna. Jóllehet ez egy szélsõséges példa, azért esett éppen erre a választás, hogy bemutassák a létezõ átírási rendszerek felbontásbeli korlátait. Ezt azután helyesen szintezett színes anyagok követték.
Négy digitális filmátírási módot választottak ki tesztelésre:
1. Nagyfelbontású Televízió (HDTV) 1125 x 2000 pixeles CCD kamera, kockánkénti átírás. Vagyis minden egyes kockát 1125 x 2000 képpontra bontva letapogatnak és a jelet digitális szalagra rögzítik. Bár a rendszer nem valós idejû, kiküszöböli a 24 kocka/másodpercrõl 30 kockás sebességre való átírás nehézségeit, ami a szabvány 1125 soros HDTV rendszernél jelentkezik.
2. HDTV 1125 soros, soronként 2000 képpontos felbontású CCD telecine, valós idejû filmátíró. A valós idejû rendszer 30 kocka/másodperccel mûködik, ezért a digitális átírás során 24 filmkockából 30 HDTV képkocka lesz, majd a visszaírásnál újra 24.
3. Szabvány 625 soros, soronként 1000 képpont felbontású, 25 kocka/másodperc sebességû CCD telecine valós idejû filmátíró. A filmre való visszaírás két különbözõ módszerével is kísérleteznek.
4. Cineon 3000 x 4000 képpontos kockánkénti átírás Cineon Genesis letapogató használatával.
Szóba jött annak a lehetõsége is, hogy ugyanezen a rendszeren megkísérlik az átírást felére csökkentett, 1500 x 2000 pixeles felbontásban is.
Jelenleg is folyik a kísérlet. Mindeközben újabb rendszerek léptek mûködésbe: az egyik 6000 képpontos vízszintes felbontásra képes, egy másik pedig 2000 x 2000 pixeles valós idejû átírást tesz lehetõvé. Ez utóbbit a Philips BTS HDTV telecine rendszerbõl fejlesztették ki, és szándék szerint alkalmas lesz valós idejû digitális korrekcióra, a jelenlegi televíziós rendszerekhez hasonlóan. Talán ennek a rendszernek az alapján ki lehet majd fejleszteni az archív filmek valós idejû digitális restaurálásának és megfelelõ felbontásban történõ visszaírásának a gyakorlati módszerét.
Jóllehet ezeknek az új rendszereknek a bevonása a vizsgálatba meghosszabbítja a munkafolyamatot, mindenképpen figyelembe kell venni a létezésüket a nagy felbontóképesség vagy a valós idejû restaurálás lehetõsége miatt.
Visszaírás filmre:
Ideális esetben a filmátírás és a restauráció valós idejû folyamat, a filmre történõ visszaírásnak nem feltétlenül kell valós idejûnek lennie, hanem kihasználhatja a digitális képtárolás adta elõnyöket, amivel elkerülhetõ a rövid sorkioltásban történõ filmtovábbítás problémája.
Az 1. és 2. számú tesztek: Elektron-nyalábos, háromlépcsõs RGB (vörös-zöld-kék alapszínekre bontott) kép rögzítése egyenként fekete-fehér fordítós filmre. A digitális jel interpolálásával a sorok száma rögzítés elõtt megkétszerezhetõ, így a felbontás gyakorlatilag 2250 x 2000 képpontra nõ.
A 3. számú teszt: Kétfajta visszaírási móddal folynak kísérletek. Egyrészt a szabvány 1125 soros, 30 kocka/másodperc sebességû HDTV jelet írják vissza filmre a 2. számú tesztben használt módszerrel. Másrészt a 625 soros jelet kettõzik meg 1250 sorra interpolációval, majd kockánként írják vissza filmre, kiküszöbölve a videókép átalakításából adódó problémákat.
A 4. számú teszt: A visszaírás a Solitaire Cine Recorder készülékkel történik, közvetlenül színes filmnyersanyagra.
Az elektromos információ fotografikus filmre történõ visszaírására kialakított rendszerek mind egyedi megoldások, a legkülönfélébb módszereket és technológiákat alkalmazzák a cél elérése érdekében.
a) Az elektron-nyalábos rögzítõberendezés lelke egy amplitudó-modulált, pontosan fókuszált elektron-nyaláb, ami a film felületét pásztázza végig közvetlenül, vákuumos közegben. A folyamat eredménye az alapszínekre bontott (RGB) kép három fekete-fehér pozitív filmen, melyeket szûrõzéssel összekopírozva állítható elõ a végleges színes negatív. Az alapszíneire bontott, fekete-fehér filmen rögzített kép ideális módszernek tûnik a színes filmek archiválására.
b) A képet nagyfelbontású katódsugárcsõvel fotografálják a színes filmnyersanyagra, színszûrõk közbeiktatásával.
c) Három katódsugárcsõ vetíti az alapszínekre bontott RGB képet, amit dikromatikus tükrök egyesítenek és fotografálnak a filmre.
d) Lézersugárral közvetlenül égetik az RGB képet a színes filmre.
Az eredmények értékelése
A végleges verziókat a vetítõben elemzik majd ki, az eredeti filmekkel összehasonlítva. Mivel a film digitalizálásának és visszaírásának számos módszere jött létre párhuzamosan, elõfordulhat, hogy bizonyos munkafolyamatokat újra és újra megismételjenek. Az elért eredményektõl függ, hogy milyen további kísérletekre lesz még szükség, mielõtt kidolgoznak egy hosszú távon mûködõképes filmrestaurálási rendszert.
Fejlemények
A tesztfilm digitalizálását az esetek többségében sikeresen végrehajtották. A visszaírás filmre a lehetõségektõl függõen fog történni. A szûkös anyagi források miatt nyilvánvalóan lassan halad a munka, a berendezések és a szakemberek szabad kapacitását kihasználva. A Cineon módszerrel dolgozó Cinesite cégnél például hét hónapig hevert a tesztfilm a legcsekélyebb eredmény nélkül.
Célkitûzés
A vizsgálat legfõbb célja gyakorlati úton értékelni a filmrõl digitális hordozóra, majd onnan filmre történõ átírás átláthatóságát ma használatos vagy a közeljövõben beindítandó rendszerek segítségével. Késõbb a digitális technikát igyekszünk majd a film minõségének javítására és restaurálására is felhasználni.
Jóllehet az átírt kép minõsége sarkalatos pontja a vizsgálatnak, az átjátszási rendszerek alapvetõen eltérõek és mindegyiknek megvannak a maga sajátos korlátai. A film valós idejû digitalizálásának vitathatatlan elõnyei vannak. Sokkal gyorsabb, mintha kockánként kellene letapogatni a filmet, ami gyakran több mint 10 másodpercet vesz igénybe kockánként. A valós idejû átírás emellett lehetõvé teszi a valós idejû képjavítást és korrigálást is. A lassabb, kockánkénti letapogatás ugyanakkor jobb képfelbontást eredményez.
A kép visszaírása filmre viszont minden esetben lassú letapogatás módszerével történik. Ahhoz, hogy ez valós idõben történjen, a film kockánkénti elõrehaladását a televíziós kép sorkioltásának rövid ideje alatt kellene megoldani. Ezt a problémát a digitálisan tárolt kép kockánkénti fotografálásával lehet megoldani. Remélhetõleg mind a négy fenti módszer alkalmas lesz a digitális kép visszaírására filmnyersanyagra.
Kockaszám és valós idejû feldolgozás
Az lenne az igazán ideális rendszer, ami 24 kocka/másodperc sebességgel mûködik valós idõben, biztosítva a rendszer teljes átláthatóságát. Ha a mozgóképet kockánként írjuk át egy olyan rendszerre, ami 30 kocka/másodperc sebességgel mûködik, az eredmény továbbra is 24 kockás sebességû lenne. Ha azonban valós idõben akarjuk átírni az anyagot, mindenképpen közbe kell iktatni egy képkocka-mezõ konvertert, ami óhatatlanul minõségromlással jár. A szabvány 25 kockás televíziós rendszer egyik elõnye, hogy az eredeti film könnyedén digitalizálható 25 kocka/másodperc sebességgel. Ha ezt filmre visszaírják, a végeredmény újra 24 kockás sebességû lesz.
A kockánkénti letapogatásnak és rögzítésnek nyilvánvaló elõnyei vannak, viszont túl sok idõt vehet igénybe, és ha ehhez a kockánkénti restaurálást is hozzávesszük, a rendszer könnyen használhatatlannak bizonyulhat. A valós idejû letapogatásnak és restaurálásnak igen kedvezõ költség- és munkaidõvonzata lehet, ha az alacsonyabb minõség az elfogadhatóság határain belül marad.
Összegzés
Ezek az átláthatóságot vizsgáló tesztek hivatottak eldönteni az egyes módszerek és rendszerek mûködõképességét. Egy gyakorlatban is használható, lehetõleg valós idejû, filmrõl digitális médiumra, majd onnan filmre visszaírható restaurálási rendszer kialakítása lesz a következõ lépés.
Farkas Csaba fordítása