Az elmúlt idõk egyik legizgalmasabb eseménye, ami a film õskorával foglalkozó tudósokat lázba hozta, egy rendszerezett köteles filmgyûjtemény felfedezése volt a London melletti Kew közirattárában (Public Record Office). Több tízezer dosszié, köztük az 1862 és 1911 közötti évekbõl fennmaradt fotográfiák jegyzéke mellett elõkerült pár száz mozgófilm anyaga is. Bár a jegyzett filmek száma nagyságrendekkel szerényebb, mint az Egyesült Államokban köteles gyûjteménybe vett több ezer film ugyanebbõl az idõbõl, és az angliai gyûjtemény sokszor kivágott kockákból vagy rövid filmszalagokból áll, szemben a teljes hosszban megõrzött, papírtekercsre másolt kópiákkal, mint például a washingtoni Kongresszusi Könyvtár gyûjteménye, a felfedezés mégis óriási jelentõséggel bír. Az eredeti filmkockákról és fényképekrõl a Nemzeti Film és Televízió Archívum készített biztonsági másolatot, és az anyag vizsgálatát Richard Brown filmtörténészre bízták, aki az alábbiakban a gyûjtemény részleteirõl ad tájékoztatást.
A gyûjtemény története
A Brit köteles filmgyûjtemény egy nagyobb, fotográfiai anyagok kötelespéldányait õrzõ gyûjtemény része, amit évekig a londoni Stationer's Hall-ban tároltak, most pedig árkerült a Kew-i közirattárba (Public Record Office). Angliában a fotográfiai anyagok jogkezelésérõl elõször a képzõmûvészeti alkotások jogvédelmérõl 1862-ben hozott törvény rendelkezett. Ez a törvény 1911-ig volt hatályban, a Nemzetközi Jogvédelmi Törvény beiktatásáig. A jogvédelemért folyamodóknak egy formanyomtatványt kellett kitölteni a Stationer's Hall-ban, feltüntetve a mû alkotóját _ film esetében az operatõrt _ és a jogtulajdonost, ami lehetett például egy vállalat. A nyomtatványt dátumozták, iktatószámot kapott, és az adatokat átvezették egy jogvédelmi katalógusba, ami nyilvánosan hozzáférhetõ volt. Bár nem volt kötelezõ fotográfiai anyagot mellékelni ahhoz, hogy valaki jogvédelmet kapjon, szerencsére sokan mégis megtették.
A filmgyûjtemény felfedezését és körülbelüli nagyságát elõször 1993 áprilisában jelezték a Nemzeti Film és Televízió Archívumnak, és mostanában fejezõdött be a megtalált anyagok átmentése, másolása _ sok esetben CD-ROM hordozóra. A gyûjtemény jelentõségét és pótolhatatlanságát a nemzeti filmörökségben mi sem mutatja jobban, mint hogy az esetek többségében egyedül az így megõrzött képek képezik az adott filmek vizuális anyagát. Több esetben a köteles gyûjtemény révén sikerült felfedezni eddig ismeretlen, korai brit filmkészítõt.
A jegyzésbe vétel költségei miatt mind a fotósok, mind a filmesek alaposan megválogatták, hogy milyen anyagra kérnek jogvédelmet, és jórészt csak olyan képeket adtak be, amelyek témájuknál fogva értékesek vagy népszerûek lehettek, növelve az illetéktelen másolás esélyét. Egyszerûen megvárták, amíg valamelyik munkájukat jogtalanul felhasználták, és csak akkor jegyeztették be, hogy pert indíthassanak. Ez a gyakorlat, és a kötelezõ jogvédelmi bejelentés kivitelezhetetlensége együttesen okolható azért, hogy a filmgyûjtemény meglehetõsen ötletszerû és hiányos.
A képek állapota
A filmképeket három formában mellékelték:
1. A vetítõkópiából kivágott részlet, általában egyetlen kocka. Ezt a módszert alkalmazta a British Gaumont és a Warwick Trading Company.
2. Változó hosszúságú, de legalább hat kockából álló kontakt másolat. Ezt a módszert használta az Edison Manufacturing Company, a Velograph Syndicate és John Le Couteur. (Le Couteur egy eddig kevéssé ismert filmkészítõ, akinek negyvenhat darab, 60mm-es, Demény-féle kamerával készült kópiáját õrzi a gyûjtemény.)*
* A Demény-féle kameráról lásd Filmspirál, 19. (A szerk.) 3. Egykorú papírnagyítás filmkockáról. A British Mutoscope and Biograph Company és a Charles Urban Trading Company használta ezt a módszert.
A késõbbi, többjelenetes filmek esetében, mint például a Vasúti katasztrófa (Gaumont, 1904) vagy a Csempészek (Warwick, 1904) minden egyes jelenetbõl kiemeltek egy-egy jellemzõ kockát és egyenként bejegyeztették, így jogvédelmet szereztek gyakorlatilag az egész filmre.
Az eredeti kockák az eltelt idõ ellenére általában kitûnõ állapotban vannak, és még a nitro alapanyagú kivágásoknál is csak elvétve fordul elõ látható pusztulás. Sokkal jobban megsínylette azonban a gyûjtemény egysége a körülbelül harminc évvel ezelõtti ügyetlen próbálkozást, hogy átmentsék az anyagokat modern hordozóra. A mûvelet során néhány kivágás súlyosan károsodott, miközben megpróbálták leválasztani a formanyomtatványról (ez történt például a Warwick His Master's Voice anyagával). Bár láthatólag át akarták menteni az eredetit, nyilvánvalóan nem jártak sikerrel, és semmiféle dokumentáció nem maradt fenn. Így aztán a kutatómunka ellenére sem sikerült az eredeti kivágások nyomára bukkanni. A másolásra kiválasztott anyagokat viszont szerencsére igen szûk körbõl válogatták.
A filmek
Jóllehet akkoriban a mozgóképet mint mûvészeti alkotást még nem lehetett jogvédelem aláhelyezni Angliában, a valamilyen szempontból kiemelkedõ filmeket 'drámai és zenei megjelenítés' címszóval bejegyezhették. A.J. West A mi tengerészeink (1898) és R.W. Paul Mibõl lesz a katona (1900) címû filmjei ezt a gyakorlatot példázzák. A filmesek ugyanakkor fényképet is bejegyeztethettek, így megelõzve a filmkockáról készült nagyítás illetéktelen publikálását könyvekben, magazinokban. 1899 márciusában a British Biograph vállalat három perbõl került ki gyõztesen olyan kiadókkal szemben, akik jogtalanul használtak képet a filmjeikbõl. (Mivel a Biograph a filmjeit nem adta el, a képet valószínûleg egy Mutoscope kártyáról másolhatták.)
A kérdéses kép XIII. Leó pápát ábrázolja, és W.K.L. Dickson készítette 1898 júniusában.* Nyilván a többi, bejegyzett anyag között is sok jogsértési perhez kapcsolódik, ezért a korai filmtörténet vizsgálata jogi szempontból rendkívül értékes információkkal szolgálna a további feldolgozáshoz.
Természetesen a jogvédelemre bejegyzett köteles képanyagok többsége angol eredetû, de akad a gyûjteményben egy kevés anyag az Egyesült Államokból, Ausztráliából és Dél-Afrikából is. A filmgyûjteményt 1897. március 18-án alapozták meg R.W. Paul Tengeri barlang Lisszabon közelében címû filmjének a bejegyzésével; a felvételt H.W. Short készítette. Mivel Paul nem adott be más anyagot jogvédelemre egészen 1902-ig, valószínûsíthetõ, hogy a bejegyzés jogi per alapjául szolgált. Általában véve a jogvédelemre benyújtott filmek témája követi a film fejlõdését: az 1902 elõtt bejegyzett filmek szinte kivétel nélkül ú.n. 'non-fiction', vagyis ún. dokumentumfilm felvételek, az 1904-1905 körül forgatott filmek között már akad a Gaumont és a Warwick gyártásában készült vígjáték és hosszabb filmdráma is. A nagyobb cégek, mint például a British Biograph, a Warwick és a Charles Urban anyagai nemzetközi szintû tevékenységrõl tanúskodnak. Az Urban és a Warwick egyaránt bejegyeztetett híradófelvételeket az 1904-es orosz-japán háborúról, a Biograph pedig egy eklektikus filmösszeállításra kért védelmet, amiben szerepelt Shakespeare dráma (János király), királyi kerti mulatság, Õszentsége a pápa és Wilhelmina holland királynõ koronázásának eseményei. Különösen érdekes részét képezik a gyûjteménynek az egyes angol régiók saját filmkészítõi, mint például a liverpooli John James Wood, Alfred John West Southsea-bõl vagy a dél-walesi William Haggar, akik a bejegyzésnek köszönhetõen bizonyítottan részt vettek egyes filmek elkészítésében.
A gyûjtemény jövõbeni felhasználása valószínûleg annak a függvénye, hogy mennyire használható egész filmek azonosítására és
* Az elsõ, mûködõ felvevõgép, a kinetograph felfedezõje, aki a kinetoscope vetítõkészüléket is megalkotta Edison laboratóriumában 1893-ban. (A szerk.) korszakolására, illetve illusztrációként a viktoriánus és Edward-kori angol film kutatásához. A kutatók és filmtörténészek úgy tekintenek a gyûjteményre mint a hiányos korai filmtörténetet gazdagító, új forrásanyagra.
Farkas Csaba fordítása